Létrehozva: 2021.12.24.

Nyolc védőoltást vett fel pár nap alatt egy férfi, ez történt vele

A szakemberek arra is fényt derítettek, mi állt a férfi tettének hátterében.

Szerző Gaál József

A Brüsszeltől 60 kilométerre délre található Charleroi város egyik oltópontján szerdán őrizetbe vettek egy meg nem nevezett férfit, aki nyolc koronavírus elleni védőoltás után egy kilencediket is megpróbált felvenni. Mivel a gyanúsított minden alkalommal más személyi igazolványt mutatott fel a regisztráció során, valószínűsíthető, hogy pénzt kapott azoktól, akiknek a nevében oltakozott. Hogy pontosan mekkora összegről lehet szó, azt egyelőre vizsgálják a hatóságok – írja az RTBF helyi hírportál.

Az oltáshalmozó férfi valószínűleg sosem bukott volna le, ha más és más oltópontokon veszi fel a vakcinákat. Ő azonban nem így tett, mindig ugyanoda tért vissza, és a kilencedik alkalommal felismerte az egészségügyi személyzet egyik tagja, aki azonnal riasztotta a rendőrséget. Sajtóinformációk szerint az ügyészség jogi panaszt tesz majd a gyanúsított, illetve mindazok ellen, aki fizetett neki az oltásért cserébe.

Belgiumban jelenleg ugyan nem kötelező a koronavírus elleni védőoltás, de a teljeskörűen beoltott személyek egy úgynevezett „Covid Safe Ticketet” kapnak, amely lehetővé teszi számukra, hogy utazhassanak, beléphessen bizonyos létesítményekbe, többek között bárokba, éttermekbe, edzőtermekbe, kulturális intézményekbe, nagyobb rendezvényekre stb.

Világszinten egyébként nem a mostani az első eset, amikor valaki pénzért cserébe vett fel indokolatlan mennyiségű védőoltást mások helyett: december elején egy új-zélandi férfit vettek őrizetbe, miután tíz adag vakcinát kapott egy nap alatt. Az esettel kapcsolatban az új-zélandi egészségügyi minisztérium oltási illetékese, Astrid Koornneef jelezte: komolyan veszik az esetet, és nagyon aggódnak. Felhívta rá a figyelmet, hogy azok, akik nem oltatják be magukat, nemcsak saját magukat, hanem barátaikat, családjukat, közösségüket, és az őket valaha kezelő egészségügyi szakembereket is veszélyeztetik.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szinte minden háztartásban ott van ez a szer, pedig nagyon veszélyes

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

borsonline.hu

Óriási pusztítást végzett az éjszaka lezúduló hó Magyarországon

vg.hu

Melyik állampapírt válasszuk az év végén, és melyiket 2024-ben?

ripost.hu

Soha többé nem lesz csomós a rántás, ha így készíted

magyarnemzet.hu

Szoboszlai jött, látott és gólt lőtt – győzött a Liverpool

origo.hu

Budapest közlekedése elesett, teljes a káosz az időjárás miatt

mindmegette.hu

Figyelmeztet a szakértő: ha így eszed a csokit, tönkreteszed vele a fogadat!

ripost.hu

Felfedte az időutazó Magyarország jövőjét: nem sok időnk van hátra

ripost.hu

„Homlokon is ütötte magát" – autista kisfiúnak esett neki egy szolnoki buszsofőr

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

ripost.hu

Ne dobd el a banánhéjat, eszméletlen, mire jó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Megkéselték az iskola előtt várakozó állapotos kismamát, hajtóvadászat indult a tettes ellen

KÜLFÖLD

Rendőrnek adta ki magát egy pedofil: borzalmas dolgokra készült egy gyorsétterem mosdójában

KÜLFÖLD

Ilyen szörnyű esettel soha nem találkoztam – még a zsarukat is sokkolta, mit tett babájukkal az anya és párja

KÜLFÖLD

Saját édesanyját ölte meg Tamás: ismerősei csak azt sajnálják, hogy nem végzik ki