tóth gabi
Pillanatok alatt bekövetkezett a tragédia és a vízi mentősök nem tettek semmit, hogy megmentsék a kisgyermek életét.
Egy ártatlan 11 éves brit fiú egy franciaországi nyaralás során belefulladt egy lagúnába. Mindezt azért, mert a vízimentő a tragédia során épp a szemüvegét kereste…
Jake Taylor az észak-franciaországi La Croix Du Vieux Pont kempingben egy forgalmas úszó lagúnában került a víz alá, ahonnan soha többé nem tudott feljönni. Egy csapat tinédzser volt a tragédia közelében, akik partra húzták a kisfiút.
Az édesanya öt perccel azután, hogy észrevette gyermeke eltűnését az úszómesterek segítségét kérte, de azok nem akartak segíteni.
„Beszéltem az édesanyjával, aki elmondta, hogy Jake öt perce tűnt el. Könyörgött az úszómestereknek, hogy keressék meg Jake-et, de úgy tűnt, nem akarják. Azt mondta, az egyikük azzal volt elfoglalva, hogy megtalálja a napszemüvegét. Végül egy csapat tinédzser húzta ki Jake-et, és amikor megérkeztem, nem volt jelen egy úszómester sem” – emlékezett vissza a tragédia pillanataira Rebecca Wilson.
A nő mentősként dolgozik és szabadnapját töltötte a kempingben. Rebecca fél órán keresztül küzdött a kisfiú életéért mire kiértek a helyszínre a kollégái és a rendőrség. Onnantól kezdve pedig elküldték a tragédia helyszínéről.
Jake Taylor egy párizsi kórházban halt meg. A patológus megállapította, hogy Jake fulladás következtében hunyt el, és az orvosi feljegyzések szerint nem volt semmilyen alapbetegsége – írja a Daily Star.
„Hol is kezdjük a leggondosabb és legszeretőbb fiunktól a búcsúzást? Aranyszívű volt, és mindenkivel törődött. Ha rosszul érezted magad, mosolyt csalt az arcodra, és a legkedvesebb öleléseket adta. Semmit sem tett volna, ha úgy gondolta, hogy baja eshet. Sok barátja volt az iskolában és a tanárok is szerették. Jake szerette a sportokat, például a krikettet és a focit, de a legjobban az online játékokat élvezte. Olyan jószívű fiatalember volt” – írták szülei szívszorító nyilatkozatukban.
A 2019. augusztusában történt tragédia miatt még mindig nyomoz a rendőrség. Az ügyvédek még keresik a választ arra, hogy pontosan mi történt. A szülők fontolóra vették, hogy polgári pert indítanak a kemping ellen, hogy minden kérdésükre választ kaphassanak.