RETRO RÁDIÓ

Kikészültek az orvosok – sorra halnak bele az oltatlan fiatalok a koronavírusba

Kikészültek az orvosok – sorra halnak bele az oltatlan fiatalok a koronavírusba
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 23. 10:00

Egykor teljesen egészséges 20 és 30 év közötti fiatalokat is néhány hét leforgása alatt elvisz a koronavírus.

Teljesen kikészültek a brit orvosok. Az Egyesült Királyságban jelenleg is tombol a koronavírus-járvány, most az omikron variáns rendkívül gyors terjedése okozza a fő problémát.

Az egészségügyi dolgozókat is rendkívül megviseli a jelenlegi állapot. Az egyik legnagyobb liverpooli kórházban dolgozó orvos, dr. Peter Hampshire a Mirror-nak elmondta, hogy:

„Teljesen sokkoló látni, hogy teljesen egészséges 20-as, 30-as, 40-es betegek kerülnek lélegeztetőgépre, és az életükért küzdenek. Minden áldott nap azzal szembesülünk, hogy sorra halnak bele a fiatalok a fertőzésbe és nem tudjuk őket megmenteni. Már nagyon nehezen bírjuk.”

Illusztráció (Fotó: Pixabay)

Az orvos azt is kifejtette, hogy mi az oka a fiatalok súlyos, sokszor halálos megbetegedéseinek.

„Ötből négy páciensünk, aki bekerül az intenzív osztályra, oltatlan. Aki nem kapott védőoltást, őt semmi nem védi meg a súlyos megbetegedéstől. Tudjuk, hogy az oltás adja a legbiztosabb védelmet. Mi látjuk, hogy mit okoz a Covid. A kezeink között halnak meg fiatal, életerős emberek, a halál közelében már mindenki megbánja, hogy nem kérte az oltást, ekkor már azonban késő. Aki még nem tette, vegye fel az oltást, mert már alig bírunk megbirkózni a sok halálesettel” – mondta megtörten az orvos.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.