RETRO RÁDIÓ

Meggyilkolhatták az eltűnt kárpátaljai lányt: Borzalmas, amit vele tettek

Meggyilkolhatták az eltűnt kárpátaljai lányt: Borzalmas, amit vele tettek
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 12. 11. 12:00

Az ungvári nő eltűnését az édesanyja jelentette a rendőrségen, miután napokig nem érte el a lányát.

Holtan találták meg, valószínűleg gyilkosság áldozata lett az a 23 éves fiatal nő, akinek eltűnését még november 30-án jelentették a rendőrségen.

Helevan Nelja eltűnését az édesanyja jelentette. Az asszony ugyanis furcsállta, hogy lánya magára hagyta kétéves gyermekét.

A kárpátaljai rendőrség a nyomozás során kiderítette, hogy az ungvári lány november 20-án kisfiával együtt Kijevbe utazott, ahol meglátogatták az ismerősüket. A hatóságok ezért az ismerősnél kezdték meg a nyomozást.

A 25 éves férfi lakásán házkutatást tartottak, eközben a gyanúsított idegesen viselkedett, álnéven mutatkozott be, és még egy hamis útlevelet is felmutatott. A lakásban megtalálták az eltűnt nő iratait, emellett amfetamin és marihuána nyomaira is bukkantak.

A férfi a kihallgatása során beismerte, hogy ő és barátnője együtt kábítószereztek a fiatal kárpátaljai nővel, majd miután meghalt, megszabadultak a holttestétől.

Megvárták, amíg besötétedik, majd szőnyegbe csavarták a tetemet, kivitték az erdőbe és felgyújtották, a maradványokat pedig eltemették.

A vádlott barátnője ezután Ungvárra vitte az áldozat gyerekét, és abban a lakásban hagyta, ahol édesanyjával élt. Majd az áldozat telefonjáról üzenetet írt a gyerek édesapjának, hogy menjen a fiáért. Ezt követően a nő azonnal elhagyta az országot. A 25 éves férfit előzetes letartóztatásba helyezték.

(via karpatalja.ma)

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.