Létrehozva: 2021.12.03.

Hihetetlen: egy féléves kisfiú életébe került az elrontott pizzarendelés

Elképesztő dühbe gurult az apa, miután észrevette, hogy a pizzafutár véletlenül nem hozott ki egy üdítőt a rendeléséből.

Brutális kegyetlenséggel gyilkolta meg hathónapos kisfiát egy férfi Ausztráliában, miután a pizzafutár elfelejtett kihozni egy üdítőt a rendeléséből.

Evander Wilson annyira ideges lett a tévedés miatt, hogy azonnal családjára támadt. Először párját, Chelsea Smith-t kezdte el a hajánál fogva rángatni, majd a földre lökte és teljes erőből rugdosni kezdte.

Képünk illusztráció (Fotó: PIxabay)

Eközben a pár féléves kisfia, Jacobi sírni kezdett a babaülésében, ezért édesanyja megpróbálta vígasztalni őt, miközben kapta a rúgásokat férjétől. A férfi ekkor kikapta a gyereket az anyja kezéből és a kicsit is rugdosni kezdte. A kisbaba feje a rúgások következtében teljes erőből a térdéhez csapódott.

Az apa itt már látta, hogy borzalmas dolgot művelt, ezért visszatette a gyereket az ülésébe és azt mondta neki: „Apu nagyon sajnálja”. Ekkor azonban már késő volt, a kisfiú olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy 45 perccel később meghalt.

Bár az eset még 2020 áprilisában történt és a feldühödött férfit a gyilkosság után azonnal letartóztatták, az édesanyát azóta is kísértik a történtek.

„Azóta sem tudok aludni. Folyamatos rémálmaim vannak, azon a napon, amikor elvesztettem Jacobit, az életemet is elvesztettem” – mondta a nő a DailyStarnak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért