RETRO RÁDIÓ

Ezért menekült el a hegyimentők elől a bajba jutott turista

Ezért menekült el a hegyimentők elől a bajba jutott turista
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 12. 01. 18:50

A bizarr eset Tirolban történt.

Két lengyel ember megpróbálta megmászni a Zugspitzét a tiroli oldalról, a „Stopselzieher” úton át. Egyikük térde megsérült, és az extrém télies viszonyok miatt úgy vélték, nem tudnak önállóan leereszkedni, ezért hívták a hegyimentőket.

Ehrwaldból egy 15 fős csapat indult a felvonóval, és a csúcsról leereszkedve, nehéz körülmények között, hóviharban közelítették meg a lengyelek bivakhelyét. Amikor azonban odaértek, már csak a sérült mászót találták ott. Ő előadta, hogy a társa egyedül elindult, hogy a Zugspitzplatton át lejusson Ehrwaldba – írta a Das Bergmagazin

A hegyimentők szerint a fizikai állapotát és az időjárási helyzetet figyelembe véve ez egy életveszélyes kísérlet volt, így a csoport egy része a mászó után indult, akit még a gerincen utol is értek és elkapták.

Fotó: Johann GRODER / afp

Kiderült : a „szökevény” mászó eleinte vehemensen tiltakozott bármiféle segítség ellen. A különös viselkedés magyarázata még különösebb volt: nem volt magashegyi biztosítása, ami a mentést fedezné. Csak azután volt hajlandó követni a mentőket, amikor egyértelműen elmondták neki, hogy nem fogják kiszámlázni neki a mentést.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.