Létrehozva: 2021.11.14.

Kijárási korlátozásokat vezetnek be Ausztriában hétfőtől az oltatlanok számára

Szigorú kijárási korlátozásokat vezetnek be Ausztriában azok számára, akik mindeddig nem vették fel a koronavírus elleni oltást – jelentette be vasárnap Alexander Schallenberg osztrák kancellár.

Mintegy kétmillió oltatlan ember hétfőtől csak nyomós indokkal – mint például munkába járás vagy bevásárlás miatt – hagyhatja el otthonát. A rájuk vonatkozó zárlat egyelőre tíz napig marad érvényben – közölte Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón, hozzátéve, a cél az, hogy 30 százalékkal csökkentsék az emberek közötti kontaktust, illetve elérjék, hogy többen legyenek hajlandók beoltatni magukat.

Koronavírus: ez a betegség okozza a legtöbb halálesetet
Fotó: Pixabay

Több politikus még a kormánypárton belül is kételkedik abban, hogy a gyakorlatban ki lehet kényszeríteni egy olyan zárlatot, amely csak a lakosság egy részére vonatkozik. A kancellár és a belügyminiszter viszont azt hangoztatta, hogy a rendőrség szigorúan ellenőrizni fogja a korlátozások betartását. A zárlat megsértőit akár 1450 eurós (532 ezer forint) pénzbírsággal is sújthatják. A korlátozás iskolás gyerekekre nem vonatkozik.

A vasárnap bejelentett intézkedésektől az egyes tartományok annyiban eltérhetnek, hogy saját hatáskörben akár szigorúbb korlátozásokat is bevezethetnek.

Ausztriában az utóbbi hetekben szinte minden nap újabb csúcsokat döntött az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. Szombaton 13 ezer új esetet diagnosztizáltak.

Schallenberg elmondta, hogy „nehéz szívvel” hozták meg a döntést a részleges zárlatról. „A jelenlegi átoltottsági aránnyal beleragadunk egy ördögi körbe. A szégyenletesen alacsony oltakozási hajlandóság miatt erővel kell növelni az átoltottságot” – fogalmazott a kancellár.

A hétnapos incidencia-mutató szerint százezer lakosra vetítve 814 az új fertőzöttek száma országosan, míg csak az oltatlanokra vetítve ez az érték meghaladja az 1700-at – jegyezte meg Schallenberg.

Ausztriában a lakosság nagyjából 65 százaléka van beoltva a koronavírus ellen. Eredetileg a kormány akkor készült zárlatot bevezetni, ha az intenzív osztályokon ápolt koronavírus-fertőzöttek száma meghaladja a 600-at. Ez a szám jelenleg 433, de a vírus olyan gyors ütemben terjed, hogy a hatóságok nem akartak tovább várni.

Egyes egészségügyi szakértők teljes körű, az egész lakosságra kiterjedő kijárási korlátozást szorgalmaznak. Viszont a kormány vonakodik egy ilyen lépéstől, mert attól tart, az csökkentheti az emberek hajlandóságát arra, hogy felvegyék az oltást.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elon Musk döbbenetes jóslata az amerikai elnökválasztásról mindenkit sokkolt

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

life.hu

Nem a férjéhez fordul Katalin a nehéz időkben: másik férfi a legnagyobb támogatója

magyarnemzet.hu

Szoboszlai nem örülhet, szavaztak a Liverpool szurkolói, ki kell a kezdőcsapatba

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

mindmegette.hu

Laktató krumplis-kolbászos pite: Martha Stewart receptjét ki kell próbálnod!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Elképesztő, hogyan kértek segítséget a lakatlan szigeten rekedt hajótöröttek

KÜLFÖLD

Feladta a harcot, édesapja után halt a hétvégi háztűzből kimentett 4 éves kisfiú

KÜLFÖLD

Iszlamistáktól lefoglalt fegyvereket küld Ukrajnának az USA

KÜLFÖLD

Csődbe ment a "Zelenszkij" vodka, senki nem vette Európában