RETRO RÁDIÓ

Elképesztő, mi mentette meg a tinilány életét, aki egy pedofil ragadozó karmai közé került

Elképesztő, mi mentette meg a tinilány életét, aki egy pedofil ragadozó karmai közé került
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 11. 07. 19:50

Egyetlen kézmozdulat jelentette a menekvést egy 16 éves lány számára, akit egy idős pedofil elrabolt.

Aggódva hívták fel a rendőrséget egy tinédzser lány szülei, miután gyermekük november 2-án nem ért haza időben.

Két nappal később azonban az autópályán különös dologra figyelt fel az egyik sofőr. A bajba jutott tinilány ugyanis megőrizte a lélekjelenlétét és kihasználta elrabolója figyelmetlenségét: a TikTokon elterjedt kézjellel hívta fel magára a figyelmet.

A sofőr azonnal hívta a 911-et és jelentette, hogy egy ezüstszínű Toyota-ban utazó fiatal nő vélhetően erőszak áldozata. A helyi rendőrségnek nem is kellett több, azonnal akcióba lendültek és az említett jármű nyomába eredtek.

A hatóság emberei megállították a 61 éves szexuális ragadozó Herbert Bricket. Az autó hátsó ülésén pedig meg is találták az elrabolt fiatal lányt.

A fiatalkorú nő elmondta a nyomozóknak, hogy a férfival együtt utazott át Észak-Karolinán, Tennessee-n, Kentuckyn, hogy eljussanak Ohióba, ahol Herbert rokonai éltek.

Amikor a férfi rokonai rájöttek, hogy a lány kiskorú és eltűntként keresik, a vádlott elhagyta Ohiót dél felé haladva. A tinédzserlánynak pedig ekkor adódott lehetősége és kezdte el próbálni felhívni az autósok figyelmét, hogy hívják a 911-et.

Herbert Bricket ellen 18 életévét még be nem töltött személy elleni szexuális erőszak és gyerekrablás miatt emeltek vádat – írta meg a LADbible.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.