RETRO RÁDIÓ

Több tucat plüssmaci és virág a bölcsőde előtt: édesapja karjaiban halt meg a 9 hónapos kisfiú

gyász koronavírus
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 10. 07. 21:50

A gyászoló család megtörte a csendet.

Mindössze 9 hónapos volt az a kisfiú, aki a kenti Jelly Beans bölcsődébe járt. Egyik alkalommal baleset érte, a Daily Star szerint majdnem megfulladt, mire az ott dolgozók észrevették, hogy baj van. Oliver Steeper kórházba került, ám 6 nap után a szervezete feladta a harcot.

Apja, Lewis Steeper a Facebookon ezt írta: „A kisfiam, a mi szemünk fénye sajnos nem sokkal ezelőtt elvesztette a csatát, békésen hunyt el a karjaimban. Olyan boldogok voltunk vele azalatt a 9 hónap alatt, míg velünk volt! Rengeteg örömet és boldogságot okozott nekünk a nap minden másodpercében.„

A család úgy döntött, hogy a kisfiú szerveit felajánlják, hogy más gyerekeknek esélyt adjanak az életre.

„Én és az anyukája is nagyon hiányoljuk Olivert, és bármit megtennénk, ha újra láthatnánk a szép mosolyát és hallhatnánk a hangját” - tette hozzá az apuka, aki egyúttal köszönetet mondott azoknak, akik a kisfiú bölcsődéje elé plüssmacikat és virágokat helyeztek ki, tisztelegve Oliver emléke előtt.

A kisfiú nagymamája, Rita Crampton ezt írta a Facebookon: „Oliver, a mi kis harcosunk! Szállj magasra az angyalokkal, drágám! A kilenc hónapod velünk különleges volt, és az, hogy itt hagysz minket, darabokra szakítja a szívünket. Egyetlen szó sem tudja kifejezni fájdalmunkat.”

A baleset részleteiről nem árultak el több információt, annyi viszont bizonyos, hogy a bölcsődében történteket vizsgálják, s az intézmény zárva marad a felfüggesztés feloldásáig.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.