1 éve

Mentőhelikoptert riasztottak: percről-percre küzd az életéért a 2 éves kisfiú

A szülők számára a legnehezebb pillanatokat az okozza, ha bajban van a gyermekük. Szülei szeme láttára gázoltak el egy kisgyermeket.

A kisgyermekek szeretnek szaladgálni és kíváncsiskodni is, éppen ezért elég pár percre felügyelet nélkül hagyni őket, és már bekövetkezhet a baj.

Egy-egy figyelmetlenségnek azonban nem csak egy apró sérülés vagy horzsolás lehet az ára, hanem komolyabb veszteség is érhet emiatt egy családot.

Fotó: Pixabay

Nemrég egy autóbaleset helyszínére kértek segítséget a kétségbeesett szülők, miután kétéves kisfiúkat elgázolta egy autó. A baleset körülményei egyelőre még nem tisztázottak, csak annyi biztos, hogy a Nissan Juke elütötte a gyermeket.

A helyszínre több rohammentőt is riasztottak, sőt mentőhelikoptert is. A légi egység végül kritikus állapotban szállította kórházba a fiúcskát.

Az orvosok minden tudásukat bevetik, hogy meggyógyítsák, de egy nappal a balesete után is, percről percre küzdenek az életéért.

Az utat több órán át lezárták a helyszínelés idejére. A Lancashire-i rendőrség nyomozást indított, jelenleg várják a szemtanúk jelentkezését – számolt be róla a Mirror.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kirúgja a Kecskemét a sorozatos kudarcok után Szabó István edzőt?

origo.hu

Sokkoló dolgot árult el magáról a TV2 sztárja 18+

mindmegette.hu

Ha így használod a szendvicssütőt, soha többé nem kell takarítanod!

mandiner.hu

Indul a hét: hitlerezett egyet a Die Presse Orbán beszédének apropóján

metropol.hu

Örömhír a családoknak: ez a hétfő más lesz, mint a többi

vg.hu

Méregdrága sztráda épül Horvátországban

origo.hu

Óriási magyar siker! Karikó Katalin Nobel-díjat nyert!

mindmegette.hu

1500 csirkét tartottak illegálisan Petőfiszállásnál: elrendelték az állomány felszámolását

origo.hu

Családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (x)

vg.hu

Multi élelmiszerláncok: családtámogatás az árakon és a munkatársakon keresztül (X)

life.hu

Tisztább, egészségesebb víz minden nap - Így válassz otthonra vízszűrőt (x)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Drámai bejelentés: A svéd kormány beveti a hadsereget a bandaháborúk letörésére

KÜLFÖLD

Berlin hatéveseket oktat az utcai prostitúcióra

KÜLFÖLD

Ursula von der Leyen minden botrányt megúszik:

KÜLFÖLD

Besokallt Ausztria: a többség már elutasítja a migrációt

KÜLFÖLD

Hűtlenségen kapta férjét egy nő: elképesztő, milyen ultimátumot adott

KÜLFÖLD

Lezuhant a színész kisrepülőgépe, ketten meghaltak

KÜLFÖLD

Összeomlott a tetőszerkezet: 10-en meghaltak, 50-en megsérültek

KÜLFÖLD

Nyakfájással indult: nem sokkal később szívrohamot kapott egy háromgyerekes anyuka