RETRO RÁDIÓ

Sok százezer ember korai halálát okozza egy alattomos vegyület, mindenhol ott van

Sok százezer ember korai halálát okozza egy alattomos vegyület, mindenhol ott van
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 10. 14. 13:10

Egy kis odafigyeléssel szerencsére könnyű elkerülni a ftalátoknak nevezett vegyületeket, melyek lényegében minden műanyagból készült használati tárgyban ott vannak.

Körülbelül 100 ezer ember korai halálát okozzák a ftalátoknak nevezett szintetikus vegyi anyagok csak az Egyesült Államokban az 55-64 éves korosztályban – derült ki egy nemrég publikált tanulmányból, melyet a CNN szemlézett.

Az Environmental Pollution című tudományos folyóiratban kedden megjelent disszertáció szerint azok az emberek, akiknek a szervezetében átlagon felüli a flatálok szintje, jóval nagyobb valószínűséggel halnak meg lényegében bármilyen egészségügyi problémában, de különösképp a szív- és érrendszeri megbetegedésekben.

A ftalátokat gyakran csak „a mindenütt előforduló vegyi anyagoknak” nevezik tudományos berkeken belül, mivel ezek a szintetikus kemikáliák annyira elterjedtek, hogy ma már alig van használati tárgyunk, ami ne tartalmazná valamilyen szinten.

Mivel a ftalátok rendkívül sokoldalúak, az ipari termelés számos területén alkalmazzák őket, de leggyakrabban műanyagokhoz adják, hogy rugalmasabbá és nehezebben törhetővé tegyék a készterméket. Így többek között megtalálható a PVC típusú vízvezetékekben, a műanyag padlóburkolatokban, az orvosi fecskendőkben, kerti locsolócsövekben és számos gyerekjátékban. Sőt, ott vannak még az élelmiszer-tároló műanyag edényekben, az úgynevezett elviteles dobozokban, samponokban, sminkekben és parfümökben is.

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) szerint az emberek akkor kerülnek kapcsolatba a ftalátokkal legnagyobb eséllyel, amikor olyan ételeket esznek vagy isznak, amelyek érintkeztek a vegyi anyaggal kezelt műanyaggal. Tehát az előre csomagolt vagy rendelt élelmiszerek esetén a kockázat kiemelkedően magas. Gyerekek számára pedig az jelent veszélyt, ha kíváncsiságból a szájukba tesznek és megrágcsálnak műanyag tárgyakat, játékokat.

[caption id="" align="alignnone" width="1026"]Phthalates: What you need to know | BabyCenter A gyerekekre nézve kiemelten veszélyesek a ftalátokkal kezelt műanyag játékok.[/caption]

Egészségügyi szempontból a ftalátok egy sor modern kori betegségért tehetőek felelőssé. Ma már tudományosan bizonyított, hogy megzavarhatják a hormonrendszer összetett élettani működéseit, különösen magzati, kisdedkori és fiatalkori fejlődés idején, és összefüggésbe hozhatók a fejlődési, reproduktív, agyi, immunrendszeri és egyéb problémákkal is.

Korábbi kutatások a ftalátokat a reprodukciós problémákkal hozták összefüggésbe, mint például a nemi szervek rendellenességei, kisfiúk esetében a herék alulfejlettsége, valamint a felnőtt férfiaknál a spermaszám és a tesztoszteronszint csökkenése. Más tanulmányok pedig arra az eredményre jutottak, hogy a gyermekkori elhízást, asztmás megbetegedést és szív- és érrendszeri problémákat is okozhatják.

[caption id="" align="alignnone" width="1000"] A műanyagból készült használati tárgyaink többségét ftalátokkal kezelték gyártás során.[/caption]

A fentebb említett tanulmány során egyébként több mint ötezer, 55 és 64 év közötti felnőtt vizeletének ftalát-koncentrációját mérték meg, majd ezeket a szinteket összehasonlították a korai halálozás kockázatával. Minden résztvevő esetében regisztrálták a kutatók a már meglévő szívbetegségeket, a cukorbetegséget, a rákot és más gyakori betegségeket, a rossz étkezési szokásokat, a fizikai aktivitást mértékét és a testtömegindexet. Ebből az adathalmazból aztán – összetett számítások révén – kijött, hogy a ftalátok megközelítőleg 91-107 ezer ember korai halálát okozzák Amerikában.

A gazdaság nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy ftalátok miatti halálesetek mintegy 40-47 milliárd dollárnyi kieső termelékenységet jelentenek az Egyesült Államok gazdaságának éves szinten.

[caption id="" align="alignnone" width="800"]Toiletries A silány minőségű szépségápolási cikkek elkerülésével jelentősen csökkenthető a ftalátokkal szembeni kitettség.[/caption]

Bár a tanulmányban nem tesznek említést arról, miként lehetne csökkenteni a ftalátokkal szembeni kitettséget, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) nemrég egy általános felhívást tett közzé a honlapján arról, hogyan lehet elkerülni ezeket a vegyületeket.

Mint írják, javasolt a műanyag helyett a természetes anyagból készült használati tárgyak és játékok, illetve a „PVC-mentes” („PVC free”), a „ftalát-mentes” („phthalate free”) és az „illatanyag-mentes” termékek választani. Kevesebb szépségápolási termék használatával csökkenthető a kitettség, különösen a kismamáknak és kisgyermekes szülőknek fontos erre odafigyelnie. Mivel a por is tartalmazhatja ezeket a vegyületeket, ezért rendszeres takarítással, nedves kendővel történő portalanítással csökkenthető a mennyiségük. Hő hatására könnyebben kioldódnak, ezért kerülendő az ételek műanyag edényben történő melegítése.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.