
A BioNTech igazgatója szerint ekkor lesz szükség új generációs Covid-vakcinákra
A jelenleg forgalomban lévő vakcinák már nem sokáig lesznek hatásosak a koronavírus ellen – legalábbis Ugur Sahin szerint.
A Pfizer koronavírus elleni vakcináját kifejlesztő német BioNTech biotechnológiai vállalat igazgatója szerint 2022 közepétől olyan új generációs védőoltásokra lesz szükség, melyeket a Sars-Cov-2 újabb mutációi alapján fejlesztenek majd ki – írja a Financial Times.
A török származássású Ugur Sahin a brit pénzügyi lapnak adott interjújában úgy fogalmazott, hogy a koronavírus jelenlegi változatai, mint például a Delta-variáns, fertőzőbbek a vuhani alapváltozatnál, de a forgalomban lévő vakcinák még hatékony védelmet biztosítanak ezek ellen. Később azonban olyan vírusmutációk születhetnek, melyek képesek lesznek kikerülni a most használt vakcina által kiváltott immunvédelmet, ezért az új típusú vakcinák kifejlesztése és alkalmazása hamarosan elkerülhetetlenné válik.
„Idén egyáltalán nincs szükség új fajta vakcinákra. A jövő év közepére azonban már más lehet a helyzet. Semmi okunk sincs feltételezni, hogy a koronavírus újabb mutációit könnyebben legyőzi majd az immunrendszer, mint a jelenleg domináns változatokat. Ez egy folyamatos evolúció, és a koronavírus evolúciója még csak most kezdődött. Nekünk meg alkalmazkodni kell ehhez”
– mondta Sahin, aki azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi vakcinák „testre szabott” változataira lesz majd szükség, melyek kifejezetten az új törzsek ellen alakítanak ki immunvédelmet.
Sahin továbbá hozzátette azt is, hogy az oltási programoknak jövőre két fő irányvonala lesz: először is lesznek az emlékeztető oltások azok számára, akiket már beoltottak a koronavírussal szemben, illetve ott lesznek a még nem beoltottak minél gyorsabb átoltására vonatkozó tervek.

A Pfizer-BioNTech koronavírus elleni vakcinája egyébként egy mRNS (hírvivő RNS) alapú védőoltás, ami azt jelenti, hogy a vakcina a sejtjeink belsejében található és a fehérjék előállításához szükséges genetikai utasításokat hordozó molekulát használ fel arra, hogy a szervezetet megtanítsák a vírusfehérjék előállítására. A technológia előnye, hogy a mRNS-ben található utasításokat könnyen és gyorsan újra lehet „programozni”, hogy azok védelmet biztosítsanak az új mutációkkal szemben.






