Létrehozva: 2021.09.02.

Rambónak képzelte magát egy amerikai képviselő, egyedül akart behatolni Afganisztánba

Hollywoodi forgatókönyveket megszégyenítő mentőakciót tervezett véghez vinni a republikánus politikus.

Markwayne Mullin, az amerikai szövetségi törvényhozás egyik oklahomai képviselője az elmúlt héten kétszer is kísérletet tett arra, hogy katonai támogatás nélkül, egyedül beutazzon az iszlamista tálibok által uralt Afganisztánba. A bevetést, mely során öt honfitársát akarta volna megmenteni a politikus, se a Védelmi Minisztérium, sem pedig a Külügyminisztérium nem engedélyezte neki, ami úgy feldühítette, hogy megfenyegetett egy nagykövetet, majd egyszerűen felszívódott, ezért sokan attól féltek, hogy felhatalmazás nélkül, egyszemélyes hadseregként hatolt be az országba - írja a Washington Post internetes kiadása.

Sajtóértesülések szerint Markwayne Mullin hétfőn felhívta az Egyesült Államok tádzsikisztáni nagykövetét, és segítséget kért tőle abban, hogy a törvényeket kijátszva egy „zsák készpénzt” vihessen az országba. A képviselő Tádzsikisztánból a szomszédos Afganisztánba akart utazni helikopterrel, hogy megmentsen egy amerikai édesanyát és négy gyermekét, akik még mindig a tálibok által ellenőrzött országban tartózkodnak. Elviekben azért akart rengeteg pénzt vinni magával a veszélyes útra, hogy bárkit lefizethessen, aki keresztbe akarja húzni a számításit.

Amikor a diplomaták nemet mondtak a tervre, Mullin megfenyegette a nagykövetet, a nagykövetség dolgozóit melegebb éghajlatra küldte, majd eltűnt. Se telefonon, se interneten keresztül nem lehetett elérni. Közel két napig nem lehetett tudni a hollétéről, ezért többen is attól féltek, hogy magánakcióba kezdett, és magasabb szintű jóváhagyás nélkül hatolt be a káoszba süllyedt közép-ázsiai országba.

A Washington Post úgy tudja, hogy a jobboldali politikus nem először próbált bejutni Afganisztánba. Információik szerint ugyanis a múlt héten Görögországba repült, és a Pentagon engedélyét kérte, hogy Kabulba utazhasson. A kérelmét azonban elutasították, majd a Védelmi Minisztérium és a Külügyminisztérium is arra szólította fel, hogy felejtse el az őrült ötletét.

[caption id="" align="alignnone" width="1280"]Office Of Rep. Markwayne Mullin Addresses Reports Of Attempts To Rescue Americans In Afghanistan Markwayne Mullin republikánus párti képviselő.[/caption]

Eltűnése után 48 óra után a politikus végül szerdán adott először hírt magáról a közösségi oldalán. Itt azt írta, hogy már hazafele tart, segített amerikaiakat kimenekíteni Afganisztánból, mivel képtelen volt tétlenül nézni, hogy Joe Biden és az Egyesült Államok hátrahagyta a saját állampolgárit a világ egyik legveszélyesebb országában.

Hogy Mullin pontosan kit és hogyan mentett ki Afganisztánból, azt nem tudni, de a kongresszus honlapján fellelhető önéletrajza alapján a politikust nem igazán kell félteni. Profi szinten űzi ugyanis a vegyes harcművészet több formáját, sőt, mielőtt politikusnak állt, a legkülönfélébb bajnokságokban bunyózott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat