Létrehozva: 2021.09.03.

Elhunyt egy 5 éves kisfiú, miután mérges gombát evett, testvére életveszélyben van

Gyanútlanul szedte a gombát a család az erdőben. Valószínűleg fogalmuk sem volt arról milyen veszélyt jelentenek gyermekeikre.

Egy ötéves fiú vesztette életét Lengyelországban, még testvére életveszélyes állapotba került, és ezekben a percekben is küzd az életéért. A testvérek a szabadban talált mérges gombákból fogyasztottak.

A fiúkat kezelő orvos elmondta, hogy a hatéves fiún májátültetést végeztek, de a kilátásai kedvezőtlenek, mivel súlyos agykárosodás jeleit mutatta. Kis testvére olyan súlyos állapotba került, hogy rajta már a műtétet sem végezhették el.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

 

A gyerekek családja egy erdős területen szedte össze a gombákat, aminek a közelében éltek. Valószínűleg fogalmuk sem volt arról, hogy mérgezőek. Egy 17 éves afgán lány ugyanebből az épületegyüttesből szintén megbetegedett, miután megette a gombát, de azóta felépült – írja a Daily Star.

„Sajnos nem tudtunk segíteni a fiúkon” – mondta a kórház igazgatója, Dr. Marek Migdal, aki megerősítette az ötéves fiú halálát.

A lengyel erdőkben található több mint 250 gombafaj mérgező, köztük olyanok is, amelyek szakértők szerint halálosak.

Ez is érdekelhet

origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

magyarnemzet.hu

Varga Judit a rendőri jelentésről: Péter közölte, hogy kormányt fog buktatni a kapcsolati drámánkkal

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre