RETRO RÁDIÓ

„Alig volt magánál és nehezen lélegzett” – magára hagyta meghalni a 3 hónapos kisbabát a dadusa

„Alig volt magánál és nehezen lélegzett” – magára hagyta meghalni a 3 hónapos kisbabát a dadusa
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 09. 02. 22:10

Szívszaggató körülmények között került életveszélybe egy ártatlan kisgyermek. A dadusa ahelyett, hogy vigyázott volna rá az életére tört.

Sokkoló tragédia miatt riasztották a pennsylvaniai rendőrséget egy család házához. Egy mindössze 3 hónapos csecsemő került életveszélybe miután gondozója nem vigyázott rá eléggé.

Úgy tudni az ártatlan gyermeket Kayla Tucker olyan kegyetlenül bántalmazta, hogy súlyos állapotba került. A házban ráadásul már hűlt helye volt a bébiszitternek, ugyanis segítségnyújtás helyett elmenekült.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

Az életmentők azonnal kórházba szállították a csecsemőt, de mivel az állapota nem javult, később mentőhelikopterrel egy másik intézménybe kellett átszállítani. Szerda délután óta a kisbaba állapota még mindig válságos.

„Az N. Plum St. 500-as tömbjének címére riasztották bajtársaimat, ahol egy három hónapos gyermekről érkezett bejelentés. A kislánynak olyan súlyos sérülései voltak, hogy alig volt magánál és nehezen lélegzett” – mondta a lancesteri rendőrség egyik nyomozója.

A Crime Online információi szerint Tucker nem sokáig menekülhetett és a rendőrség munkatársai elfogták és letartóztatták. Ellene súlyos testi sértés és gyermek életének a veszélyeztetése miatt indult eljárás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.