RETRO RÁDIÓ

Megérdemled a halált: rátámadt a rendőr a gyerekbántalmazóra, brutálisan összeverte

ügyvéd gyilkosság
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2021. 08. 01. 08:20

A rendőr képtelen volt parancsolni az indulatainak, amikor egy kegyetlen férfit hallgatott ki, és úgy döntött, az öklével szolgáltat igazságot.

Nem tudott parancsolni az indulatainak Greg Hallgrimson rendőr, amikor 2018-ban egy zavart férfi sétált be a kansasi rendőrőrsre. A 31 éves Jonaton Zicarelli a legnagyobb nyugalommal bejelentette, hogy a közeli jeges tóba dobta a féléves kislányát.

A hős rendőr megmentette a kislány életét
Fotó: Pixabay

Hallgrimson és társa azonnal elindultak a helyszínre, ahol valóban megtalálták a vízen lebegő csecsemőt. Bár sejtették, hogy elkéstek, de beúsztak a kicsiért, a saját tiszta ingükbe bugyolálták, kiszedték az iszapot és hínárokat az orrából és a szájából, és megkezdték az újraélesztését.

Csodával határos módon a kislányt sikerült visszahozni az életbe, és súlyos állapotban kórházba került.

Hallgrimson ezután a helyi rendőrőrsön vezette a kislány apjának kihallgatását, aki elmondta: a közelgő ünnepek miatt akart végezni a gyerekkel, mert úgy látta, hogy a feleségére túl nagy teher hárul – írja a Daily Mail.

A hős rendőr ekkor nem tudta tovább fékezni az indulatait, felugrott és ütni-verni kezdte a kegyetlen férfit, miközben azt ordította:

„Megérdemled a halált!”

A rendőr ellen eljárás indult, aminek ügyében most ítélet született, és aminek során végig bűnösnek vallotta magát, nem tagadta a tettét. A város ennek ellenére mellette áll, hiszen hősies módon megmentette a kislány életét, az pedig nem meglepő, hogy ezek után nem tudott parancsolni az indulatainak.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.