Létrehozva: 2021.08.06.

„Miért nem haltam meg?” – meztelenül, vérbe fagyva találták rá az eltűnt tinédzserre

A szülők legrosszabb rémálma vált valóra, amikor nem érkezett haza a biciklitúráról kisfiuk.

Az aggódó szülők hívták fel kétségbeesetten a floridai rendőrséget, miután tinédzser fiuk nem ért haza a biciklitúrájáról.

A rendőrség a késői óra ellenére is megkezdték a keresését, ami végül másnap a kora reggeli órákban hozott eredményt.

Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay

A fiú miután magához tért egy közeli úthoz sétált. Teljesen meztelen volt, a szemei bedagadtak és a szája is vérzett. Ráadásul folyamatosan azt kérdezgette, hogy miért nem halt meg.

Miután teljesen kitisztult a feje, döbbenetes dolgokról számolt be. Biciklizés közben találkozott egy 16 év körüli sráccal, akivel beszélgetésbe elegyedett, majd váratlanul rátámadt, és állítólag addig fojtogatta, amíg el nem ájult. Később az erdőben arra ébredt fel, hogy a fiú megállás nélkül ütötte. Azt is elmondta a rendőröknek, hogy szerinte hol lakik a támadója.

Amikor a fiú meglátta a nyomozókat teljes nyugodtsággal közölte velük, hogy az erdőben vannak a megvert tini holmijai, majd oda is vezette őket. Kihallgatása során azt is elárulta, hogy azért támadta meg a biciklis fiút, mert mondott valamit a nővérére.

A fiú nem tagadta, hogy meg akarta ölni áldozatát, először fojtogatta, majd az erdőbe vonszolta, ütötte és rugdosta, miközben az áldozat „könyörgött neki, hogy hagyja abba”.

A 16 éves fiút gyilkossági kísérlettel, testi sértéssel és emberrablással vádolták meg. A gyanúsított és az áldozat nevét életkoruk miatt nem hozzák nyilvánosságra – számolt be a megdöbbentő esetről a Crime Online.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlai kezdett, de a Liverpool nem tudott csodát tenni az Európa-ligában

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

mandiner.hu

Lázár János Magyar Péter hangfelvételéről: „Az ígéret egy atombomba volt, egy vízipisztoly lett belőle”

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?