Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.09.

Joe Biden szerint eddig 350 millió embert oltottak be a 330 milliós Amerikában

A szabad világ legbefolyásosabb politikusa ismét bebizonyította, hogy már nincs szellemi képességeinek teljes birtokában.

Legutóbbi járványügyi sajtótájékoztatóján Joe Biden amerikai elnök azt találta mondani, hogy az Egyesült Államokban eddig 350 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisát, ami igencsak figyelemreméltó teljesítmény, hisz a Népszámlálási Hivatal (Census Bureau) áprilisi felmérése szerint ország lakosságága 332 millió fő – írja a New York Post internetes kiadása.

A 78 éves demokrata párti kormányfő hétfő délután a Fehér Ház rendezvény- és fogadótermében (East Room) hosszasan beszélt a válságból kilábalófélben lévő amerikai gazdaságról. Az elnök úgy fogalmazott, hogy az immunizációs program ütemét fenn kell tartani, mivel egy friss kormányzati jelentés szerint – a korábbi várakozásokat meghaladva – júliusban 943 ezer új munkahely jött létra az országban, melynek eredményeképp 5,4 százalékra csökkent a munkanélküliségi ráta.

„Tudják, eddig közel 350 millió embert oltottak be az Egyesült Államokban, és több milliárdot az egész világon. Az oltások miatt gyakorlatilag senki sem halt meg. Ma viszont körülbelül 400 ember fogja életét veszteni a Delta -variáns miatt ebben az országban, ami tragédia, hisz ezek a halálesetek megelőzhetők lettek volna, ha az embereket felveszik a védőoltást”

- mondta Biden, akinek a képtelen állítását úgy próbálták elmaszatolni a Fehér Ház kommunikációs szakemberei, hogy a beszéd szöveges leiratában zárójelben odabiggyesztették az amerikai átoltottságra vonatkozó mondat végéhez, hogy az elnök a beadott vakcinák számára, nem pedig az oltott személyekre gondolt; ergo nincs itt semmi látnivaló.

A hanyatló szellemi képességei miatt egyébként Biden egyre többször okoz magának ilyen és ehhez hasonló kínos pillanatokat. Hogy mást ne említsünk, a kormányfő gyakran elfelejti, hogyan hívják az általa vezetett kabinet tagjait: legutóbb például a védelmi miniszterének nevét nem tudta felidézni, ezért csak úgy hivatkozott rá, mint „egy fickó, aki a csapatot vezeti”.

Mindemellett ráadásul a tényszerű számadatokkal is hadilábon áll Biden, aki tavaly szeptemberben egy munkaügyi konferencián gondolkodás nélkül kijelentette, hogy 720 millió (!) amerikai nő térhetne vissza a munkaerőpiacra, ha az általa javasolt családi pótlék-rendszert alkalmaznák az országban. Hasonlóan kínos eset volt az is, amikor a Demokrata Párt egyik 2020 februári elnökjelölti vitáján azt mondta, hogy 2007 óta több mint 150 millió amerikai állampolgár vesztette életét lőfegyverek okozta sérülésekben.

Joe Biden amerikai elnök rendszeresen nehezen formálja a szavakat, mondatokat, és dadogni is szokott a beszédei alkalmával. Az ilyen megnyilvánulásait egyre többen a demencia jeleinek tulajdonítják.

A demokratákkal szimpatizáló amerikai lapok látványosan próbálnak nem tudomást venni Joe Biden rossz mentális állapotáról, de tudományos szempontok alapján egyre több szakember kongatja meg a vészharangot. Ronny Jackson, Barack Obama és Donald Trump korábbi elnöki orvosa szerint például Bidennek vissza kellene vonulnia, mivel a kognitív képességei nem teszik lehetővé számára, hogy maradéktalanul ellássa az elnöki feladatait.

„Az elnök állapota csak egyre rosszabb és szembetűnőbb lesz, és ezt nem lehet majd eltitkolni az emberek elő . Biden vagy magától lemond, vagy meg fogják győzni arról, hogy lemondjon az elnöki tisztségéről, végső esetben az alkotmányra hivatkozva fogja átvenni az ország irányítását az alelnök, Kamala Harris”

- fogalmazott a Fox Newsnak adott interjújában Ronny Jackson, aki azt is hozzátette, hogy ő a kezdetektől kételkedett Biden szellemi frissességében, de az idő előrehaladtával valóban bebizonyosodni látszanak a kételyei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Friss képek az orosz-ukrán háborúról

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

magyarnemzet.hu

Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot

ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak

KÜLFÖLD

Újabb pofon: Vilmos herceg elutasította Harry herceg kérését