Létrehozva: 2021.08.16.

Hullanak lefele az emberek az emelkedő repülőkről, tömegbe lőttek az amerikaiak: Pokol a kabuli reptéren

Maga az iszonyat zajlik élő egyenesben. A Kabuli Nemzetközi Repülőtéren zajló események tökéletesen megmutatják, mennyi értelme volt az amerikai és nyugati katonai intervenciónak Afganisztában.

A tálib hatalomátvétel után több ezer, Afganisztánból menekülni akaró civil hatolt be a kabuli nemzetközi repülőtérre, amit elviekben az amerikai és NATO-szövetséges csapatok tartanak az ellenőrzésük alatt, a gyakorlatban viszont teljes a káosz, ami egyre több civil halálos áldozatot követel.

A Kabuli Nemzetközi Repülőtéren több ezer civil várja, hogy kimenekítsék az országból.

Miután magyar idő szerint vasárnap délután a tálibok különösebb ellenállás nélkül betörtek az afganisztáni elnöki palotába Kabulban, és formálisan is átvették a hatalmat, a nyugati nagyhatalmak őrült tempóban kezdték kimenekíteni az országban tartózkodó állampolgáraikat. Az Egyesült Államok kabuli nagykövetségén például kicsivel éjfél előtt levonták az amerikai lobogót, az alkalmazottakat pedig katonai helikopterekkel a kabuli reptérre szállították.

Vasárnap este a nyugati diplomaták kimenekítésének hírére több ezer afgán rohamozta meg a kabuli repteret abban bízva, hogy őket is magukkal viszik majd a csapatszállító repülőgépek. A helyszínen összegyűlt civilek jelentős része azért szeretné elhagyni az országot, mert az elmúlt 20 év során valamilyen formában segítette a nyugati csapatokat, így a tálibok valószínűleg nyilvánosan kivégeznék majd őket.

„Bár ez a mi repülőterünk, csak azt látjuk, hogy a diplomatákat kimenekítik, míg mi továbbra is bizonytalanságban várunk”

– fogalmazott egy helyszínen tartózkodó afgán emberi jogi aktivista a Reuters hírügynökségnek, ami arról is hírt adott, hogy eddig legalább 5 civil vesztette életét a légi kikötőben kialakult őskáosz következtében.

A nyugati lapok arról adtak hírt, hogy a csapatszállító repülőgépeket őrző katonák több esetben is a levegőbe lőttek, hogy véget érjen a káosz, és nehogy az emberek agyontapossák egymást. A nagy közösségi oldalakon terjedő értesülések szerint viszont az amerikaiak célzottan a tömegbe lőttek, melynek következtében sokan meghaltak.

Egy másik Twitterre feltöltött videón az látható, hogy amerikai mesterlövészek védik a katonai gépeket, és vélhetően azonnal lelövik, aki közel merészkedik hozzájuk.

Amerikai mesterlövészek őrzik a felszállásra váró nyugati csapatszállítókat a kabuli reptéren.

Meg nem erősített hírforrások szerint a nyugati állampolgárokat menekítő repülők külső borítására rengeteg afgán felkapaszkodik a kabuli reptér kifutópályáján, majd a gép levegőbe emelkedése után a mélybe zuhannak.

Egy szintén Twitterre feltöltött videón elviekben az látható, ahogy kettő civil lepotyog egy amerikai C-17-es amerikai csapaszállítóról közvetlen a felszállást követően.

Egy másik közösségi médiában terjedő felvétel tanúsága szerint az amerikaiak nehézfegyverekkel felszerelt AH–64 Apache helikopterek segítségével tisztítják meg az emberektől a kabuli repülőtér kifutópályáját, hogy a csapatszállítók biztonságban felszállhassanak.

A kabuli reptéren kialakult káosz miatt az Egyesült Államok védelmi minisztériuma (Pentagon) vasárnap további ezer fegyverest rendelt a helyszínre, ezzel már körülbelül hatezer katona dolgozik az amerikai állampolgárok, illetve a korábban nekik dolgozó afgánok evakuálásán.

A tálib győzelem hírére egyébként több nagy légitársaság – köztük a United Airlines és a British Airways – elirányította járatait az afgán légtérből.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hogy javul-e az időjárás a hétvégére

origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

mandiner.hu

Német lap: Brüsszel egy csodálatos nappal ajándékozta meg Orbán Viktort

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

vg.hu

Forradalmat és leárazási hullámot indít az Ikea – de a magyarok nem biztos, hogy örülhetnek

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt