RETRO RÁDIÓ

Sokan kórházba kerültek azok közül, akik fű alatt kaptak oltási igazolást – bűnvádi eljárást indítottak Romániában

Sokan kórházba kerültek azok közül, akik fű alatt kaptak oltási igazolást – bűnvádi eljárást indítottak Romániában
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 29. 13:00

Beoltottnak vallották magukat, de olyan súlyos tünetek jelentkeztek náluk, ami orvosi szempontból nem lenne indokolt.

A romániai Temes megyében több olyan súlyos koronavírus-fertőzéses beteg fekszik kórházban, aki beoltottnak vallotta magát, de valószínűleg fű alatt kapott oltási igazolást. Olyan sok ilyen esett volt az utóbbi időben, hogy az gyanússá vált.

Csalással gyanúsítják a magukat beoltottnak valló, de súlyos tünetekkel kórházba kerülő fertőzötteket Temesváron - írja a Krónika.

Cristian Oancea, a temesvári Victor Babeș járványkórház igazgatója a Tionnak elmondta, hogy kollégái olyan esetekkel keresték meg, amikor valakik beoltottnak vallották magukat, oltási igazolást is felmutattak, azonban a betegség olyan súlyos tünetei jelentkeztek náluk, ami orvosi szempontból nem lenne indolt.

Minden jel arra utal, hogy a betegek oltatlanok és hamis oltási igazolást kaptak. Csak papírjuk van, de nincsen védettségük a koronavírus ellen.

A csaláson túl a saját kezelésüket is veszélyeztetik ezek az emberek, mert az orvosoknak így oltottként kell kezelniük őket. Ez akár a gyógyulásukat is befolyásolhatja. Jelenleg 72 koronavírusos beteg fekszik a kórházban, közülük 17-en vannak intenzíven.

A Temes megyei Rendőr-főkapitányság bejelentette, hogy hivatalból bűnügyi vizsgálatot kezdeményezett az ügyben okirat-hamisítás és a járvány leküzdésének akadályozása gyanújával azok ellen, aki hamis oltási igazolást mutattak fel.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.