Létrehozva: 2021.08.04.

Ezentúl női osztályokra fektetik a transznemű szexuális ragadozókat a brit kórházakban

Az Egyesült Királyságban mostantól könnyen rács mögé kerülhet az a nő, akinek nem tetszik, hogy transznemű bűnözőkkel helyezik egy osztályra.

Szerző Gaál József

A brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) legfrissebb iránymutatása alapján nőknek fenntartott betegosztályokra kell fektetni az állami kórházakban a transznemű szexuális bűnelkövetőek, tehát azokat a férfinak született személyeket, akik nőként azonosítják magukat – írja a The Daily Telegraph internetes kiadása. A konzervatív hírportál értesülései szerint a devoni, oxfordi és a nottinghamshire-i kórházakban már alkalmazzák is az új betegelhelyezési módszert, igaz, az egészségügyi személyzet figyelmét felhívták arra, hogy a minden transznemű szexuális ragadozó bűnügyi múltját alaposan meg kell vizsgálni, mielőtt nők közé engednék őket.

Az NHS új iránymutatásában „transzfóbnak” és „rasszistának” minősítik azokat a nőnek született nőket, akik bármilyen okból kifolyólag, de nem kívánnak egy osztályon feküdni a transznemű szexuális ragadozókkal. Sőt, az egészségügyi személyzetet arra buzdítják, hogy az ilyen személyek ellen tegyenek feljelentést a rendőrségen gyűlölet-bűncselekmény vádjával.

A Telegraph értesülései szerint az elmúlt években több állami kórház személyzetének is „parancsba adták”, hogy tagadják meg az életmentő kezeléseket azoktól a nőktől, akik valamilyen formában azért panaszkodnak, mert egy transznemű fekszik a kizárólag nőknek fenntartott osztályokon.

Az NHS oxfordi vagyonkezelője (Oxford Health NHS Foundation Trust) az új iránymutatással kapcsolatban azt mondta, hogy „a szexuális bűncselekmények kockázata rendkívül alacsony a transznemű közösségen belül”, de ha mégis felmerülne a bűnelkövetés lehetősége, akkor a személyzet „ugyanazt az elkülönítési gyakorlatot alkalmazhatja a transz betegekkel szemben, melyet a nem transz-betegek esetében is szoktak annak érdekében, hogy mindenkinek biztosítsák a biztonságos terápiás környezetet.„

Egy transznemű embereket támogató civil szervezet, a Beaumont Society elnöke üdvözítőnek nevezte az új betegelhelyezési eljárást. Dr. Jane Hamlin szerint, ha valaki azt gondolja, hogy a transzneműek között több a szexuális bűnelkövető, akkor nemcsak hatalmasat téved, hanem transzgyűlölő is.

Fontos megjegyezni, hogy az NHS napokban bevezetésre került új betegelhelyezési ajánlását az Egészségügyi Minisztérium határozottan ellenezte, mondván, a kórházaknak egynemű osztályokat kell biztosítaniuk a betegek számára, mivel a legveszélyeztetettebb emberek gyógyulása csak és kizárólag így garantálható.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Hihetetlen, de besüt a nap a barlangstrand mennyezetén - képek

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

A Vénusz a Bikába lép, a Mars a Kosba: ez a nagy egymásra találások ideje

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban