RETRO RÁDIÓ

Eltemettette magát a pap, mert azt hitte, harmadnapra feltámad

Eltemettette magát a pap, mert azt hitte, harmadnapra feltámad
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 08. 27. 15:40

Nem élte túl a próbálkozást.

Durva ok miatt halt meg a Zambiai Zion keresztény egyház fiatal papja. Meggyőzte az általa vezetett vallási közösséget, hogy Jézus Krisztushoz hasonlóan ő is képes feltámadni, ezért azt kérte a híveitől, hogy élve temessék el, majd három nap múlva ássák ki – írta az Adevárulra hivatkozva a Maszol portál.

A kép illusztráció

James Sakara három egyházi tagot vont be a tervébe, akik segítettek is neki. Mielőtt eltemették volna, a fiatal lelkipásztor Jézus szavait idézte a Bibliából: „ezt cselekedjétek az én emlékezetemre”.

A fiatal pap úgy gondolta, hogy Jézus a feltámadásra is gondolt, nem csak a kenyér és a bor átváltoztatására, amikor ezeket a szavakat mondta.

A pap kezét lekötözték, mielőtt élve eltemették. A hívek is hittek a csodában, úgyhogy nagyon meglepődtek, amikor kiásták és látták, hogy nem él. Próbálkoztak különböző rituálékkal felébreszteni, de miután egyik sem vezetett eredményre, egyikük elment a rendőrségre, a másik két egyházi tag pedig elmenekült.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.