Létrehozva: 2021.07.17.

Tovább emelkedett az áradások miatt a halálos áldozatok száma

A szombat reggeli összesítések szerint meghaladta a 150 főt a Németország északnyugati részét és a Benelux államokat sújtó áradások halálos áldozatainak a száma. A Hollandiát is elért áradások miatt ott, egyelőre elővigyázatosságból, több tízezer embert kellett evakuálni a lakóhelyéről.

Németországban a koblenzi rendőrség közlése szerint eddig 90 ember vesztette életét a természeti katasztrófában Rajna-vidék-Pfalz szövetségi tartományban. Előzőleg 43 halálos áldozatot jelentettek Észak-Rajna-Vesztfália tartományból.

Az érintett tartományokban péntek délután még száz fölötti halálos áldozatról tudtak.

A helyi hatóságok közlése szerint bizonyosan tovább emelkedik még a halálos áldozatok száma, mert várhatóan további holttesteket találnak, ahogy folytatódnak a mentési munkálatok. Sok embert eltűntként tartanak nyilván.

Szombat reggel Észak-Rajna-Vesztfália tartomány kormánya közölte: csak ebben a német tartományban 19 ezer ember vesz részt a mentésben. Mint írták, a válságstáb a nap 24 órájában figyelemmel kíséri a helyzetet, és koordinálja a mentést.

A holland határnál fekvő Ophoven településen 700 embert kellett evakuálni péntek éjjel, miután átszakadt egy gát a Roer (Rur) folyón. Ez a folyó a Maas (Meuse) folyóba ömlik, és nem összetévesztendő a hasonló hangzású Ruhr folyóval, amely a Rajnát táplálja.

Belgiumban péntek délutánig 23 halálos áldozatról tudtak.

Alexander De Croo miniszterelnök szombaton az egész napot az áradás sújtotta kelet-belgiumi régióban tölti. Vele utazik a katasztrófa sújtotta térségbe Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is. Belgiumban összesen 120 településen okozott károkat a napokon át tartó esőzés és az áradások. Húsz embert továbbra is eltűntként tartanak nyilván.

Hollandiában a déli országrészben, Limburg tartományban szombaton riadókészültégbe helyezték a katasztrófaelhárításban és a mentésben résztvevő szerveket. Miután a németországi és belgiumi esőzésekben felduzzadt folyók Hollandián áthaladva ömlenek az Északi-tengerbe, csütörtökön és pénteken a hatóságok több tízezer embert költöztettek ki otthonából ideiglenesen.

A holland hadsereg és a tűzoltóság pénteken egész éjjel a gátak megerősítésén fáradozott. Roermond és Venlo városokban is rekord vízszintet mértek a folyókon, néhány utca már víz alá is került. Szakértők szerint a vízszint vasárnap estig még emelkedni fog.

A Nyugat-Európát sújtó áradásokat a Bernd nevű ciklon okozta, amely meleg és nedves levegőt szállított a térségbe, és sok helyütt napokig tartó esőzést okozott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat