1 éve

Kitört a botrány a 23 éves lány temetésén: undorító, mit művelt 45 évvel idősebb vőlegénye

A gyászoló édesanya utasította rendre a férfit.

Szerző Ripost

Egy borzalmas autóbalesetben vesztette életét Ashleigh Petrie. A 23 éves lány előtt ott állt még az egész élete, éppen az esküvőjét tervezte a tőle 45 évvel idősebb szerelmével. A családja is teljesen összetört a gyásztól. Arra azonban már szavak sincsenek, ami a lány temetésén történt.

Ashleigh-től szeretett volna búcsút venni 68 éves vőlegénye, Rod Higgins is. Ki is ment a pódiumra, azonban nem a megtörtség szólalt meg belőle.

Először a lány életkedvét méltatta, amivel még nem is lett volna baj, csakhogy utána olyan mondatok hagyták el a száját, hogy Ashleigh „külsőleg annyira vonzó volt, amennyire egy nő erre képes”.

Ennél azonban nem állt meg és hosszasan ecsetelni kezdte, hogy a lány agya szerinte megbomlott, depressziós volt és hogy milyen gyógyszereket kellett szednie. Majd tetézte ezzel a mondattal: „Az, hogy Ashleigh a mentális egészségéért harcolt, csak felerősítette más hiányosságait is”.

Arra azonban már nem tudott kitérni, mire is gondol, a lány anyja ugyanis felpattant a helyéről és rendre utasította.

Az édesanya azt mondta, ez undorító és ha a férfi valóban szerette volna a lányát, nem ilyen gyászbeszéddel készül.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így néznek ki 24 évvel a sorozat vége után a Família Kft. sztárjai - kép

origo.hu

Botrányos hazugságot állítanak Köllő Babettről - videó

borsonline.hu

A netezők szúrták ki: Új melleket csináltatott Berki Mazsi?

mandiner.hu

Nógrádi György: Egy harmadik világháborúban az USA ugyanúgy elpusztulna, mint Európa

ripost.hu

Megszakad a szív: levélben elbúcsúzott kislányától Zoltán, majd kiugrott az óbudai panelből

mandiner.hu

Most nézzen az égre, mert több ezer évig nem láthat ilyet!

borsonline.hu

Mi történik az RTL-nél? Sorra rúgják ki a műsorvezetőket, a rajongók kiakadtak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2023. február 2.: az Oroszlán ma bármit elérhet, a szingli Ráknál próbálkozik valaki

ripost.hu

Vele osztja meg hálószobáját Lajcsi - videóval!

ripost.hu

Ő az a kegyetlen szerető, aki bosszúból kinyomta szerelme mindkét szemét

ripost.hu

Belehalt az orrműtétjébe egy 21 éves egyetemista

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

További cikkek

KÜLFÖLD

Brutális ámokfutás: mindhárom gyermekével végzett az anya

KÜLFÖLD

Hihetetlen: Elbarikádozták az iskolai mosdókat, hogy a diákok ne járjanak ki az órákról

KÜLFÖLD

Ráomlott a nyilvános mosdó egy férfira, aki belehalt

KÜLFÖLD

Óriási ötlet, így küzdött egy nyugdíjas a kátyúk ellen

KÜLFÖLD

Horrortámadás: véresre verték a 12 éves kisfiút - megrázó +18-as fotók

KÜLFÖLD

Felfoghatatlan fájdalom: egy 13 hónapos kisfiú halt meg a szörnyű balesetben

KÜLFÖLD

Botrány: a tűzoltók lefotózták a balesetben meghalt nőket és megjegyzéseket tettek a fehérneműikre

KÜLFÖLD

Belehalt az orrműtétjébe egy 21 éves egyetemista