tóth gabi
A Pentagon szerint egyre több az olyan nemzetközi konfliktus a világban, mely során atomfegyvert vethetnek be a nagyhatalmak.
Az elmúlt évtizedben meredeken növekedett annak a valószínűsége, hogy az atomhatalmak nukleáris fegyvert vessenek be egy regionális vagy globális konfliktus során – olvasható az Amerikai Védelmi Minisztérium (Department of Defense – USDOD) egyik titkos jelentésében, ami még 2020 áprilisában született, de egy civil szervezetnek nemrég sikerült kiperelnie az információszabadságról szóló törvényre hivatkozva.
A „Közös Nukleáris Műveletek” címet viselő jelentés első fejezetében azt írják, hogy amíg az Egyesült Államok megpróbálta csökkenteni az atomfegyvereinek számát a közelmúltban, addig más országok éppen az ellenkező irányba mozdultak el ezen a téren. Amerika potenciális ellenfelei – ide értve Kínát és Oroszországot – növelték a nukleáris arzenáljukat, melynek eredményeképp jelentősen megnőtt egy esetleges atomháború lehetősége.
„Az atomhatalmak új típusú nukleáris képességekkel egészítették ki a fegyverarzenáljukat, a külpolitikai stratégiájukban pedig fokozták a nukleáris fegyvereik szerepét, és egyre agresszívabb magatartást tanúsítanak az ellenségeikkel szemben”
- olvasható a 67 oldalas dokumentumban, amiben azt is megjegyzik, hogy az atomfegyverek jelentette fenyegetettség mellett a hagyományos, vegyi és a biológiai fegyverek, valamint a kibernetikus támadások is egyre nagyobb problémát jelentenek a világban.
Oroszország és Kína mellett Észak-Koreát és Iránt is potenciális nukleáris fenyegetésként nevezték meg a jelentésben, mely szerint „Phenjan folyamatosan atomfegyvereket fejleszt, ami jelenleg a legközvetlenebb és legsúlyosabb veszélyforrás a nemzetközi biztonságra és stabilitásra nézve.”. Teherán pedig „egyre nagyobb hatótávolságú ballisztikus rakéták gyárt, valamint az agresszívabb külpolitikai stratégiája egyre inkább destabilizálja a vele szomszédos országokat.„
Fontos megjegyezni, hogy a napokban nyilvánosságra hozott dokumentum még 2020 áprilisában született, és azóta a Joe Biden vezette kabinet 5 évvel meghosszabbította az úgynevezett Új START-szerződést, melynek értelmében Amerika, Oroszország és a NATO-szövetséges országok továbbra is kiállnak a meglévő leszerelési, fegyverzet-ellenőrzési, valamint a tömegpusztító fegyverek elterjedésének megakadályozására vonatkozó megállapodások és kötelezettségvállalások fenntartása mellett.
Mindeközben azonban Robert Wood amerikai diplomata azt mondta a genfi leszerelési világkonferencián csütörtökön, hogy Kína haditengerészeti és légi nukleáris fegyverrendszereket fejleszt, ami megváltoztathatja a nemzetközi stratégiai stabilitást, és ez kényszerhelyzetbe hozhatja az Egyesült Államokat.