RETRO RÁDIÓ

Engedélyezték a világ első, belélegezhető koronavírus elleni vakcináját

Engedélyezték a világ első, belélegezhető koronavírus elleni vakcináját
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 06. 08. 11:00

A szakemberek az oltási hajlandóság növekedését várják a kínai készítménytől.

Kína egyik vezető oltóanyaggyártó vállalata, a CanSino Biologics kifejlesztette a világ első, belélegezhető koronavírus elleni vakcináját, melyet a napokban engedélyezett a kínai gyógyszerügyi hivatal, így a készítménnyel megkezdődhetnek a kiterjesztett laboratóriumi vizsgálatok – írja a Global Times angol nyelvű kínai hírportál.

A kínai Hadtudományi Akadémia és a Katonai Orvostudományi Intézet közreműködésével kifejlesztett oltóanyag működését egy sanghaji tudományos konferencián mutatta be Chen Wei kínai epidemiológus. A szakember elmondása szerint a belélegezhető vakcina hatóanyaga egy és ugyanaz, mint a CanSino Biologics már használatban lévő vektor alapú vakcinája, azzal a különbséggel, hogy porlasztott formában az oltásnál beadott mennyiség ötödére van csak szükség ahhoz, hogy védelem alakuljon ki a Sars-Cov-2 koronavírus ellen. A számok nyelvén ez azt jelenti, hogy 0,5 milliliter oltóanyag helyett 0,1 is elegendő.

Chen Wei külön kiemelte, hogy a belélegezhető vakcina először a vírusfertőzésnek leginkább kitett légzőszervekben alakít ki sejtes védelmet a kórokozóval szemben, ami különös fontos a Covid-19 súlyos kimenetelének megakadályozásánál.

„Ha a vakcinát belélegzik, nyálkahártya-immunitást alakít ki. ”

– fogalmazott Chen, aki azt is hozzátette, hogy ha ezt az oltás által elérhető sejtes és ellenanyagos immunválasszal kombinálják, minden eddiginél nagyobb védelmet nyújthat az új típusú koronavírus ellen.

A belélegezhető vakcina működésében egyébként nincs semmi ördöngösség: egy porlasztó apró részecskékké alakítja és levegővel hígítja a folyékony oltóanyagot, amit a páciens így könnyen belélegezhet.

Szakértők szerint az újonnan kifejlesztett készítmény egyik nagy előnye, hogy hozzáférhetőbbé teszi a vakcinát a gyerekek, idősek és a fogyatékkal élők számára, mivel kevésbé fájdalmas és invazív beavatkozás, mint az oltás.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.