RETRO RÁDIÓ

Sokkoló diagnózis: Agy nélkül született a kis Barney

Barney és a három testvére
szbd
Szerző
szbd
Létrehozva2021. 06. 02. 12:20

A 27 éves családanya szembeszállt az orvosokkal, és mindent megtesz a babájáért.

Jasmin Shattock várandóssága közben kapta a sokkoló diagnózist, miszerint kisfia, akit a szíve alatt hord, agy nélkül, illetve annak jelentős hiányával fog megszületni.

Egy rendkívül ritka betegség miatt a kicsi Barney szürkeállománya nem fejlődött ki rendesen, ami már az ultrahangon is látszott.

Jasmin Shattock sokkot kapott az ultrahangon elhangzott diagnózistól (Fotó: Northfoto)

Az orvosok azt mondták Jasminnak, egészen a szülés napjáig kérheti az abortuszt, és szinte könyörögtek neki, hogy tegye is meg, hiszen a kisfiú nagy valószínűséggel életképtelen lesz, vagy ha mégis életben marad, nem fog se hallani, se látni, beszélni vagy mozogni, illetve nem él majd sokáig – írta meg a Bors.

Jasmin azonban nem adta fel, hitt a babájában, így megtartotta és megszülte a kis Barney-t, sőt, már a kórházból is hazavitte. Nem lesz egyszerű életük, az biztos, de Jasmin azt mondja, azt a keveset, amit a fia élhet, szeretné a legboldogabbá tenni a számára.

Barney és a három testvére (Fotó: Northfoto)

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.