RETRO RÁDIÓ

Sokkoló: lelőtték kétéves kisfiukat, majd ezt tették

Sokkoló: lelőtték kétéves kisfiukat, majd ezt tették
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 05. 30. 08:39

Vádat emeltek a szülők ellen, miután kiderült a titkuk.

Jelenleg is élet-halál közt lebeg az a kétéves kisfiú, akit valószínűleg szülei lőttek le. Az észak-karolinai Lawndale városában élő 38 éves Lucentio Clark és a húszéves Tianna Jumper mindent megtett, hogy félrevezesse a rendőröket, miután gyermeküket lőtt sérüléssel, kritikus állapotban szállították kórházba a mentők.

Fotó: 123rf

A szülők először azt mondták, hogy egy banda lövöldözött az utcán, és egy eltévedt, lakásukba berepülő golyó okozta fiuk sérülését. A rendőröknek gyanús lett a történet, főként úgy, hogy a bizonyítékok sem támasztották alá azt. Ezután derült ki, hogy az egész egy nagy hazugság és az apa lőtt rá a fiára. Úgy próbálták ezt leplezni, hogy kimentek a ház elé és belelőttek.

A rendőrség úgy véli, a gyermek sérülését okozó lövés véletlenül dördült el, ennek ellenére bíróság elé kell állniuk tettükért – írja a CrimeOnline.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.