Létrehozva: 2021.05.07.

Konzervatív transzszexuális nőt indítanak a választáson a republikánusok

Az amerikai jobboldal Caitlyn Jenner segítségével hódítaná meg a történelmileg demokrata párti Kaliforniát. Amennyiben az olimpiai aranyérmesből lett televíziós személyiség képes nyerni a kormányzóválasztáson, ő lesz első transznemű amerikai, aki ilyen jelentős pozíciót töltene be republikánus színekben.

Az Egyesült Államok egyik legismertebb transzszexuális közszereplője, Caitlyn Jenner április 24-én jelentette be, hogy republikánus színekben megméretteti magát a kaliforniai kormányzóválasztáson. Az azóta eltelt időben a 71 éves médiaszemélyiség olyan radikálisan jobboldali programmal rukkolt elő, amitől még Donald Trump korábbi amerikai elnök is megnyalná mind a tíz ujját. Szakértők szerint Jenner jelölése a republikánusok részéről váratlan de zseniális lépés, mivel ezzel a demokraták saját fegyverét, a szélsőséges identitáspolitikát fordították ellenük. És ezzel egyelőre nem igazán tudnak mit kezdeni.

Kaliforniában azért tartanak előrehozott kormányzóválasztást, mert a nyugati-parti tagállam jelenlegi kormányzója, Gavin Newsom ellen tavaly petíciót nyújtottak be, hogy visszahívják a hivatalából. (A demokrata párti politikus elsősorban a hibás járványkezeléssel haragította magára az embereket.) A petícióhoz szükséges másfél millió aláírás nemrég összegyűlt, így hamarosan az urnák elé járulhatnak az emberek, hogy Newsom sorsáról döntsenek, és adott esetben új kormányzót jelöljenek ki a helyére.

A visszahívási választás egyik különlegessége, hogy azt nem előzi meg előválasztás, így szinte bárki bejelentkezhet kormányzójelöltnek, ha az illetékes hatóságoknál benyújtja az ehhez szükséges dokumentumokat. Így került a képbe Caitlyn Jenner is, akinek az indulását sokan csak valami rossz viccnek gondolták, pedig a botrányhős szándékai nagyon is komolyak.

„A kaliforniai emberek jobbat akarnak és jobbat is érdemelnek a kormányzónál. A karrierpolitikusok túl sokáig ígérgettek és teljesítettek alul. Olyan vezetőre van szükségünk, akinek vannak elhatározásai, jövőképe, és átlátja a helyzetet”

- fogalmazott Caitlyn Jenner, aki azóta egy olyan bevándorlás- és identitáspolitika-ellenes programot hirdetett, amire még a Republikánus Párt kemény magja is elégedetten csettintett.

Caitlyn Jenner és egy kampánybögre. (Forrás: Instagram)

Jenner az első nagyobb bombát május elsején robbantotta fel, amikor a TMZ bulvárlapnak azt mondta, hogy ellenzi a nővé operáltat férfiak, azaz transzszexuális nők indulását a női versenysportok számaiban. „Egyszerűen csak nem igazságos. És meg kell védenünk a lányainkat az iskolában” – fogalmazott a kormányzójelölt, aki ezzel arra utalt, hogy az elmúlt időszakban több republikánus vezetésű amerikai tagállamban is transzszexuálisokat kizáró szabályokat hoztak. Mississippi kormányzója már márciusban, hetekkel ezelőtt pedig Florida első embere szentesített ilyen törvényeket.

A nyíltan jobboldali programjának felvázolását Jenner szerdán a Fox News egyik műsorában folytatta, ahol arról beszélt, hogy teljes mellszélességgel kiáll a mexikói-amerikai határra tervezet fal építése mellett.

„Teljes mértékben támogatom a határfalat. Nem lehet biztonságos az országunk és az államok a fal nélkül. Kormányzóként mindent meg fogok tenni az illegális bevándorlást támogató, úgynevezett ”szentély„ törvények felszámolása érdekében. A rendvédelem és a határvédelem mellett állok. Szükségünk van a határvédelmi szervekre, melyek csodálatos munkát végeznek”

- mondta Jenner, aki kategorikusan kijelentette, hogy a legális bevándorlást támogatja, de az illegálisat nem. A Biden-adminisztráció bevándorláspolitikáját pedig egyenesen ijesztőnek találja.

A magát konzervatív és szociálliberális” kormányzójelöltnek tartó Jenner a gazdaságpolitika vonatkozásában is a jobboldali irányvonalat képviseli, ugyanis nemrég bejelentette, hogy kormányzóként minden adóemelést megvétózna.

„Az országban Kaliforniában a legmagasabb a személyi jövedelemadó és a forgalmi adó. Ehhez hozzá kell még adni az ingatlanadót, a szövetségi adókat, a helyi adókat, a gázadót, a jövedéki adókat és a kormányzati díjakat. Ez így nem mehet tovább! Ha megválasztanak észszerűsítem a kiadásokat és felelősségre vonom a demokrata többségű helyi törvényhozást.”

Caitlyn Jenner már megkezdte a kampánykörútját. (Forrás: Instagram)

A Politico korábbi újságírógárdája által alapított Axios arról számolt be, hogy Jenner egy meglehetősen izmos kampánycsapatot állított össze, melyben a legfontosabb pozíciókat Donald Trump néhány korábbi tanácsadója tölti be.

Fontos megjegyezni, hogy Jennernek minden esélye megvan arra, hogy megválasszák kormányzónak, ugyanis amikor legutóbb hívtak vissza Kaliforniában kormányzót, akkor a helyére szintén egy republikánus színekben induló híresség, Arnold Schwarzenegger került.

A 71 éves Jenner 2015-ben állt ki a nyilvánosság elé a transzneműségével; korábban Bruce Jenner néven élte az életét. Eredetileg olimpiai aranyérmes tízpróbásként vált ismertté, később a Kardashian-család tagja lett, és a Keeping up with the Kardashians sorozatban is szerepelt.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

origo.hu

Óriási botrányba keveredett a TV2 sztárja - videó

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?