Létrehozva: 2021.05.05.

Így védhető ki az újabb hullám év végén? A britek már erre készülnek

A britek év végére teljesen háttérbe akarják szorítani a koronavírust.

Arra készülnek a britek, hogy ősszel egy harmadik adag vakcinát adnak az oltott, 50 éven felülieknek. Ezzel akarnak a harmadik hullámnak gátat szabni, és megakadályozni egy esetleges negyediket. Úgy vélik, hogy egy harmadik adag vakcina ősszel hatásos lesz az új mutánsokkal szemben is, és főként azért tartják fontosnak, mert az őszi-téli szezonban történik a legtöbb felsőlégúti megbetegedés.

Fotó: Pixabay

A harmadik vakcinát az éves influenzaoltással együtt adnák be az elsődleges tervek szerint. Vagy ugyanazt a vakcinát kapná mindenki, amit előzőleg kapott, vagy egy másik vakcinával oltanák be az embereket.

„Úgy gondoljuk, hogy a lakosság védettségi szintje olyan magas lesz, hogy karácsonyra a Covid-19-nek háttérbe kell szorulnia” – magyarázta egy brit miniszter.

A The Sun arról ír, hogy a jelenlegi oltások sikeresen védik a briteket a Kent variánssal szemben is, ám lehet, hogy egyéb, új variánsokkal szemben gyengébbnek bizonyul majd a védelem. Emiatt gondolják úgy a britek, hogy a harmadik oltást azoknak kell megkapniuk, akiknek az alapvető egészségügyi állapotuk ezt megkívánja. A szigetországban egyébként már bejelentették, hogy a 70 éven felüliek szeptembertől emlékeztető oltásokat kapnak.

„A következő immunizálások során nálunk is célszerű lenne majd az emlékeztető oltást más típusú vakcinával elvégezni, nem azzal, mint amit valaki most tavasszal kapott” – mondta korábban a Ripost-nak a britek emlékeztető oltása kapcsán Rusvai Miklós virológus.

origo.hu

Kilencedik bolygó: rejtélyes égitest a Naprendszerben

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

origo.hu

Keservesen nehéz időszakáról, terápiákról beszélt Király Viktor

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Kína elindult a Hold sötét oldalára

KÜLFÖLD

Hatósági árat vezetnének be a döner kebabra Németországban

KÜLFÖLD

Sokkot kaptak a kukások attól, amit a kukásautó hátuljában találtak

KÜLFÖLD

„Abban reménykedünk, hogy a dolgok lelassulnak” – Születésnapja után derült ki, agresszív rákkal küzd a 17 éves Evelina