Létrehozva: 2021.05.08.

Egy földműves véletlenül megváltoztatta a belga-francia államhatárt traktorozás közben

Franciaország és Belgium szerencsére békés keretek között rendezte a területi vitát.

Szerző Gaál József

Hetekkel ezelőtt egy belga földművest felidegesítette, hogy a szántóföldje közepén található a francia-belga határ egyik pontját jelző kő, ezért fogta magát, és a traktorjával elvontatta azt egy közeli fa tövébe. Az idős férfi nem igazán gondolta át mit cselekszik, de a húzásával lényegében 2,2 méterrel odébb tolta a 200 éve kijelölt államhatárt, mellyel a belgák terület nyertek, a franciák pedig vesztettek.

A történtekről először SudInfo című belga hírportál számolt be , amely viccesen megjegyezte: az eseményeket szerencsére semmilyen erőszakos eszkaláció sem követte, a két ország békés keretek között rendezte a területi vitát.

A „területváltozást” egy amatőr történész fedezett fel, aki azonnal jelentette az esetet a hatóságoknak. A helyi sajtó beszámolója szerint a ma is érvényes franc-belga határt 1820-ban határozták meg a Kortrijki Szerződésben a napóleoni háborúk után. Ekkor a közel 620 kilométeres határt kövekkel jelölték ki, melyeknek a többsége ma is megtalálható a képzeletbeli vonalon. A gazdának ezek közül sikerült egyet odébb tennie.

„Belgiumot nagyobbá és Franciaországot kisebbé tette, ez nem jó ötlet. Én boldog voltam, hogy nagyobb lett a településem, de Bousignies-sur-Roc polgármestere szerintem nem ért egyet ezzel.”

- fogalmazott a határ belga oldalán található Erquelinnes nevű kisváros polgármestere, David Lavaux a közösségi oldalán.

Avec une équipe de tf1 à la frontière entre Bousignies et Montignies. On a bougé la borne de 1819, la Belgique et notre... Közzétette: David Lavaux2021. május 3., hétfő

A belga hatóságok egyébként felszólították a gazdát, hogy helyezze vissza az eredeti helyére a határkövet, máskülönben „újra összehívják a 1930-ban feloszlatott francia-belga határbizottságot, hogy megvitassák a kérdést.”

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

vg.hu

Meglepő katonai szövetségest talált Oroszország

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Káoszt hozhat a húsvét a boltokban: a Lidl, az Aldi és a Penny nyitvatartása is érintett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért