1 éve

Sokkoló tanulmány látott napvilágot: 10-ből 8 covidost érint

A tanulmány szerint a coviddal kórházba került betegek 82 százalékánál valamilyen neurológiai probléma jelentkezett.

Sokkoló adatokat tárt fel a Global Consortium Study of Neurologic Dysfunction in Covid-19 nevű tanulmány: bár a vírus leginkább a tüdőt támadja meg és okoz ott jelentkező tüneteket, a kutatás most rámutatott neurológiai érintettségre is.

A tanulmányban arról írnak, hogy az általuk vizsgált 3744 kórházi kezelés alatt álló felnőtt 82 százalékának voltak neurológiai problémái is a Covid miatt. A tünetek között szerepeltek enyhébbek, mint a fejfájás, vagy a szaglás- és ízérzés elvesztése, de súlyosabb mértéket is öltöttek, mint a zavarodottság, tudatzavar, agyvérzés és a kóma. Nem véletlen, hogy a tudósok azt állítják, hogy az ebben érintettek hatszor nagyobb eséllyel halnak meg a fertőzés miatt.

Fotó: Getty Images

A betegágy melletti orvosok megfigyelték az agyi rendellenességeket, köztük az akut encephalopathiát, ami az agy károsodását jelenti, ez volt az egyik leggyakoribb szövődmény. A koronavírusnak egyre több akut és hosszútávú tünete válik ismertté, és közülük sok bizony az idegrendszert érinti.

„Még ha a pandémiát teljesen sikerül is felszámolni, túlélők millióiról beszélünk, akiknek segítségre lesz szükségük„ – magyarázta a tanulmány vezető szerzője, Sherry Chou professzor. „Az akut encephalopathia messze a leggyakoribb tünet, amelyet tapasztalunk. Ezek a betegek megváltozott érzékszervi állapotban lehetnek, vagy tudatzavaruk lehet, zavartnak, kétségbeesettnek vagy izgatottnak érezhetik magukat.”

Ez a betegek csaknem felét érintette, megelőzve a kómát (17 százalék) és agyvérzést (6 százalék) – írja a Mirror a tanulmány alapján, mely azokról a betegekről készült, akiknek állapota súlyos volt és kórházi kezelést igényelt.

A koronavírusról kiderült, hogy közvetlenül megtámadhatja az agyat agyhártyagyulladást és agyi gyulladást okozva, a vizsgált esetek mindössze 1 százalékában történt ilyen. Most a tudósok a hosszú távú hatást is vizsgálják, hogy kiderítsék, a vírus tartós agykárosodást okoz-e.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Körözött terroristát fogtak el a szerb-magyar határon

origo.hu

60 migráns akart áttörni Magyarországra a fegyveres bandaháború helyszínéről

metropol.hu

Botrány a fapadosnál, sírva fakadtak a reptéri dolgozók

mandiner.hu

Videón, ahogy gyanútlan orosz katonák belesétáltak egy ukrán mesterlövész célkeresztjébe

metropol.hu

Ledöbbentek a NASA tudósai, brutális dolgot találtak a Holdon

mandiner.hu

Karácsony Gergely (Facebook): Szigorítjuk a szmogadó szabályait is

metropol.hu

Sokkoló, amit az apa tett, megerőszakolta és megölte a 10 hónapos kislányát

travelo.hu

Bálna tűnt fel a Szajnában, nem ez az első eset

ripost.hu

Így lesz édes a paradicsom, segít a szódabikarbóna!

ripost.hu

Vizesen tapad a sárga bikini Kárpáti Rebeka testére - fotó

ripost.hu

Figyelem! Keressük Bochkor Gábor egyéjszakás kalandját

ripost.hu

„A csillagok között utazol tovább, ott várj rám, ha időm lejárt” - 3 fiatal élete lett oda az alcsútdobozi balesetben

További cikkek

KÜLFÖLD

Brit képviselő: a gender-ideológia egy fertőzés, ami pusztító módon károsítja a gyermekeinket

KÜLFÖLD

Orosz gáz nélkül megfagyhat télen Nyugat-Európa

KÜLFÖLD

205 millió forintot fizet egy tajvani milliárdos Karikó Katalinnak

KÜLFÖLD

Angliában élő magyarok: kinti keresettel is megfizethetetlen lett a rezsi

KÜLFÖLD

Vérben úszva találtak rá a 23 éves nőre egy hotel fürdőjében

KÜLFÖLD

Nem bírta elviselni apja hiányát, öngyilkos lett az angyalarcú diáklány

KÜLFÖLD

Lesújtó hírt közölt a kisgyermekes énekesnő: agydaganata van

KÜLFÖLD

"Anya, rájöttek, mi a bajom" - 24 órával később halott volt a fiatal ápolónő