RETRO RÁDIÓ

Pakisztán: halálbüntetést kaphatnak a keresztény nővérek, mert lekapartak egy matricát a falról

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 04. 13. 23:00

Az istenkáromlással meggyanúsított egészségügyisek azt a feladatot kapták, hogy takarítsák ki a főnővér szekrényét. Itt találtak rá a matricára, amit jó szándékból távolítottak el.

Halálbüntetést kaphat két keresztény nővér Pakisztánban, amiért tévedésből lekapartak egy Koránból származó idézettel díszített matricát a felettesük öltözőszekrényének belső faláról- írja a The Times internetes kiadása.

A helyi sajtó beszámolói szerint az észak-kelet pakisztáni Faiszálábád kerületi kórházában azt a feladatot kapta Maryam Lal személyzeti ápoló és Newsh Urooj diákápoló, hogy takarítsák ki a főnővér szekrényét. A két fiatal lány ennek eleget is tettek, csakhogy a nagy igyekezetükben véletlenül leszedtek egy muszlim szent szöveggel teleírt matricát is. Az istenkáromlás vádjával őrizetbe vett nővérek később azt mondták, hogy fogalmuk sem volt, mi van a matricára írva, és ők csak rendet akartak tenni.

Az istenkáromlás hírének hamar híre ment a városban, és pár óra leforgása alatt több százan gyűltek össze a kórház bejáratánál a nővérek lefejezését követelve. A feldühödött tömeg be is tört az intézménybe és egy fundamentalista muszlim férfi több késszúrással megsebesítette Maryam Lalt.

A rendőrség szerencsére még azelőtt a helyszínre ért, hogy csőcselék meglincselte volna a nővéreket, akiket végül csak egy alakzatba rendeződött rendőregység tudott kivinni az utcára. Jelenleg mindketten előzetes letartóztatásban vannak. Ha bűnősnek találják őket istenkáromlás vádjában, akkor valószínűleg mindkettőjüket halálbüntetésre ítélik.

A Pakisztánban a nyolcvanas években uralkodó Ziául Hak katonai vezető rendszeresítette a halálbüntetést azok számára, akiket istenkáromlás vádjával ítél el a bíróság.

Jogvédők szerint az istenkáromlásra vonatkozó jogszabályokat leginkább a vallási kisebbségek, például a síiták és a keresztények ellen használják fel a szunnita muszlim többségű országban.

Tavaly júliusban az amerikai külügyminisztérium a vonatkozó pakisztáni jogszabályok felülvizsgálatát sürgette azután, hogy egy istenkáromlással vádolt pakisztáni-amerikai állampolgárt megöltek a bírósági tárgyalása közben.

Nem hivatalos adatok szerint a nyolcvanas évek óta Pakisztánban eddig körülbelül 75 embert lincselt a feldühödött tömeg istenkáromlásért még azelőtt, hogy a vádlottak bírósági tárgyalása megkezdődött volna.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.