Letartóztattak öt szélsőséges muszlim nőt – egyikük kamasz még – Béziers-ben, mert a közeli francia nagyvárosban, Montpellier-ben fel akartak robbantani egy katolikus templomot. A húsvét miatt.
A Le Figaro számolt be először a tervezett terrorakcióról, pontosabban az öt nő letartóztatásáról, a Le Point egészítette ki a francia napilap információit.
Béziers polgármestere, Robert Ménard szerint egy muszlim bevándorlócsaládról van szó, és az utóbbi időben radikalizálódtak. A kisváros legnehezebb, legrosszabb közbiztonságú körzetében éltek, ahol a legmagasabb a bűnözés. Szerinte a város rengeteg pénzt költött már eddig is arra, hogy normalizálódjon az elővárosban a helyzet.
Az öt nőt a közeli város, Montpellier terrorelhárító kommandósai fogták el. Az egyiket figyelték, mert az Iszlám Állam lefejezéses videóit nézegette, és kapcsolatba is próbált lépni a terrorszervezettel. Azután arról kezdett írogatni, hogy a húsvétot egy terrortámadással kellene ünnepelni, fel kellene robbantani egy templomot Montpellier-ben. A nőt letartóztatták, és rajta kívül még négy nőt, valamennyien egy család tagjai. Egyikük az anyja, a másik három pedig a lánytestvére. Köztük a legkisebb még kamasz lány. Ők is tervezgették a terrortámadást.
A Le Point úgy tudja, hogy fegyvereket nem, de robbanóanyagokat találtak a család lakásában a terrorelhárítók. A Le Figaro éppen a napokban közölt hosszabb riportot arról, hogy egy külön, veszélyes csoportot jelentenek Franciaországban a terroristákkal szimpatizáló muszlim nők. Nimes-ben pedig le is tartóztattak két nővért, mert pénzt küldtek harmadik nővérüknek, aki Szíriában terrorista.
Mint ismeretes tavaly októberben három embert megöltek egy késes támadásban a dél-franciaországi Nizza város Notre-Dame-templomának közelében. Az elkövető a templomban rontott idős emberekre, kettejük torkát átvágta, egyiküket szinte lefejezte. Az egyik áldozat egy nő volt, aki reggel imádkozni indult a székesegyházba, a másik egy férfi, a templom sekrestyése. A harmadik nőt többször megszúrta, neki még sikerült egy közeli kávézóba menekülnie, de később belehalt sérüléseibe.
Szemtanúk szerint a merénylő folyamatosan azt ordibálta, hogy „Allah akbar!”(Allah a legnagyobb!).
Christian Estrosi nizzai polgármester szerint a terrortámadásnak tűnő merénylet gyanúsítottját letartóztatták. Közben a rendőrök meglőtték, emiatt kórházba került, de életben maradt.. Úgy tűnik, hogy magányos farkasként, egyedül támadt, nem voltak társai. A városvezető a történéseket iszlamofasizmusként jellemezte.
Három helyszínen is támadás történt
Nem ez volt az egyetlen incidens. A Reuters jelentése szerint a rendőrök Montfavet városában is agyonlőttek egy agresszívan viselkedő férfit, aki fegyverrel fenyegette a járókelőket, és szintén azt ordítozta, hogy „Allah akbar!”. Szaúd-Arábiában, Franciaország dzsiddai konzulátusánál pedig az egyik őrre támadtak késsel. Őt könnyebb sérülésekkel kórházba szállították.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.