RETRO RÁDIÓ

Brutális módon végezte ki néhány hetes ikerbabáit a horroranya

Brutális módon végezte ki néhány hetes ikerbabáit a horroranya
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 04. 25. 10:40

A kicsik nem hagyták aludni, ezért megölte őket.

Megrázó vallomást tett egy New York-i édesanya: bevallotta a rendőröknek, hogy borzalmas dolgokat tett ikergyermekeivel. Mindössze 46 napos volt a két gyermek, amikor a nő kegyetlen módon megölte őket, majd a holttestekkel élt négy napig a lakásában, míg unokatestvére nem hívta a rendőröket.

Fotó: Pixabay

„Már nem akartam őket„ – mondta az ügyészek szerint a 23 éves Danezja Kilpatrick a rendőrségen. „Már halottak.”

Valósággal kivégezte az ikreket a horroranya

Az anya azt állította először, hogy mérget kevert a babák tejébe, hogy így próbáljon meg végezni velük, de a történet itt nem ért véget.

„A gyerekek nem hagytak aludni. Csak feladtam és abbahagytam, hogy törődjek velük, aztán megmérgeztem őket„ - vallott tettéről az anya, aki ezután az egyik gyermekét arccal lefelé betette a fürdőkádba, és addig folyatta rá a forró vizet, míg az abbahagyta a sírást örökre. A kislány holttestét rózsaszín takaróba tekerte, majd egy műanyag szatyorba tette, és a konyhai mosogató alá rejtette.

A kisfiút arccal lefelé fektette a kiságyába, majd kést nyomott a tarkójába. A holttestet egy takaróval takarta le – írja a CrimeOnline.

Napokig a holttestek mellett élt

Néhány napig a két holttest mellett élt a horroranya, míg unokatestvére meg nem látogatta, és észre nem vette, hogy valami nem stimmel.

„Egyből éreztem, hogy valami nincs rendben, nagyon rossz érzésem támadt” – mondta az unokatestvér. „Nem voltak babaruhák, cumisüvegek. Azt mondta, hogy a csecsemők az apjukkal vannak.„

A nyomozóknak viszont az anyuka elmondta, hogy nem ismeri a gyerekek édesapját, és egyedül kellett ellátnia őket.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.