RETRO RÁDIÓ

A svéd köztévében egy muszlim hitszónok beszélt a húsvét jelentőségéről

A svéd köztévében egy muszlim hitszónok beszélt a húsvét jelentőségéről
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 04. 07. 20:10

Az állami műsorszolgáltató keresve sem találhatott volna alkalmasabb személyt a feladatra.

A Sveriges Television (SVT) svéd állami televízió húsvét hétfőn meghívta Nasir Ahamad Arif muszlim hitszónokot és Antje Jackelén svéd egyházi érseket egy közkedvelt beszélgetős műsorba, hogy a két vallási elöljáró közösen beszélje meg a húsvét jelentőségét, illetve, hogy mit jelent számukra a keresztény ünnep – írja a Nyheter Idag svéd konzervatív hírportál.

„Ez az év legnagyobb ünnepe. Ünnepeljük, hogy Jézus az életből a halálba ment, majd az új élethez vezető útra tért, azaz a feltámadt” - fogalmazott szűkszavúan Jackelén, amikor kifejtette a húsvéttal kapcsolatos gondolatait.

Az érsekkel szemben Nasir Ahamad Arif lényegében semmit sem mondott a kereszténység legnagyobb ünnepéről. Az imám inkább az iszlám hitvilág Ásúrá nevű gyásznapjáról értekezett hosszasan, melynek alkalmával a muszlimok Mohamed próféta unokája, Husszein ibn Ali mártírhaláláról emlékeznek meg. Hogy miért épp erről beszélt, azt nehéz lenne megmondani...

A SVT műsorvezetője, Mats Nyström, valamint Nasir Ahmad Arif muszlim hitszónok. (Forrás Idag Nyheter)

A muszlim hitszónok szerepeletetése sokaknál kiverte a biztosítékot. Még Hanif Bali, a svéd Mérsékelt Párt (M) iráni származású parlamenti képviselője is a nemtetszését fejezte ki a döntéssel kapcsolatban. A politikus emellett arra is felhívta a figyelmet a közösségi oldalán, hogy Nasir Ahamad Arif egy végtelenül megosztó személyiség a svédországi muszlimok körében és több botrány is kapcsolódik a nevéhez.

Többek között abban a Stockholm Akalla nevű, főleg migránsok lakta negyedében található Cordobai Iskolában (Cordobaskolan) tanított testnevelést, ahol szinte minden órán szegregálták a lányokat, és radikális muszlim tanokat hirdettek a pedagógusok, amíg a hatóságok közbe nem avatkoztak 2020 februárjában.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.