Létrehozva: 2021.03.24.

Felkavaró: sírva nyilatkozott a nővér, teljesen összetört attól, amit látott

A lelkileg megtört nővér azt fontolgatja, hogy a koronavírus után otthagyja munkáját.

A brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat (NHS) nővéreként dolgozik Dawn Bilbrough, akinek közel egy évvel ezelőtt ilyenkor a videója vírusként terjedt az interneten. Akkor egy 48 órás műszak után sírva kérte az embereket, hogy hagyják abba a pánikvásárlást, hogy tudjon rendesen ételt venni magának.

Videójának évfordulója közeledtével most a BBC-nek nyilatkozott:

„Voltak olyan napok, amikor hazajöttem és kisírtam magam, mert annyi mindennek voltam szemtanúja. A betegek mellett vagyunk a nap 12 órájában, és mivel a családjaik nem tudnak nekik megfelelő lelki támogatást nyújtani, így ezt mi tesszük.„

A nővér úgy írta le ezt az egészet, mint „könyörtelen, hihetetlenül traumatikus, érzelmileg és fizikailag is kimerítő megpróbáltatást”. Mint mondta, húszéves ápolói karrierje során semmi sem tudta felkészíteni az elmúlt 12 hónapra.

„Megismerjük őket mint embereket, azt, hogy mit szeretnek vagy mit nem, az álmaikat. Aztán van, hogy nagyon rosszul lesznek, lélegeztetőgépre kerülnek és sokan nem élik túl a betegséget. Ez nehéz, mert személy szerint én köteléket éreztem a pácienseimmel, mindeközben annak lehettem szemtanúja, hogy mennyire szenvednek. Volt, hogy este nyolckor mentem haza, másnap pedig mire visszaértem, az egyik kórteremben összes páciens meghalt, és más emberek feküdtek már a helyükön. Ezt a terhet nehéz elviselni„ - mondta az asszony könnyeivel küszködve.

Már egy éve viselik a terhet

Bilbrough korábbi videójában sírva fakadt, amikor elmesélte a szívszorító történetét, hogyan próbált Istenhez fohászkodni, hogy mentse meg egy beteg életét.

„Az egyik beteget lélegeztetőgépre kellett tennünk, mindent megtettünk érte, rettenetesen aggódtam az életéért. Minden nap borzalmas volt!” – mesélte a nővér. „Emlékszem, egy nap hazafelé vezettem a munkából, és hangosan mondtam az autómban: Nézd, ha életben maradhat, nem panaszkodom a következő néhány beteg miatt.”

Nem tudtak mit tenni, néhány nap múlva meghalt a beteg – írja a Mirror.

Bilbrough most úgy érzi, túl nagy rajta lelki teher, így ha vége lesz a koronavírus-járványnak, akkor elképzelhetőnek tartja, abbahagyja a hivatását.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?