Létrehozva: 2021.03.31.

55 ezres bírságot kapott a 13 éves lány, mert megölelte barátnőit

A 13 éves Nelly éppen egy buszmegállóban megölelte két barátnőjét, amikor az egyenruhások lecsaptak rá.

A koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott szabályokat sértette meg egy Düsseldorfban élő 13 éves lány, aki a bűnéért 153 eurós, azaz mintegy 55 ezer forintos bírságot kapott. A hír eddig még talán nem is lenne olyan nagy szám, de amikor az ember elolvassa a bűn tényét, akkor hátrahőkölhet egy kicsit.

A 13 éves Nellyt ugyanis egy buszmegállóban érték tetten a rend őrei, miközben éppen a barátnőitől próbált elbúcsúzni. a szabálysértést azzal idézte elő, hogy nem csak távolságtartóan integetett a barátnőinek, hanem meg is ölelte őket. Ejnye!

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A kislány Németország legolvasottabb napilapjának, a Bildnek nyilatkozott. Nelly elmondta, hogy nemcsak őt, hanem a két „bűntársát” is pénzbüntetésre ítélték. A német napilap a hír hallatán levélben kereste meg a város önkormányzatát, amiben több kérdést is feltettek. A hivatalos válasz sokakat meglepett. Az önkormányzat ugyanis közölte, hogy a bírságot visszavonják vonni, mivel a lány még nem töltötte be a 14. életévét, így nem is büntethető. A levelet író tisztviselő azzal mentegette kollégáit, hogy annyi adminisztrációs munka nehezedik rájuk az elmúlt egy évben, hogy sajnos az ilyen hibák becsúsznak.

Nelly tehát szerencsésen megúszta az esetet, a két barátnőjének azonban fizetnie kell, mivel ők már nem voltak kiskorúak. Az ember elgondolkodik azon, hogy vajon másfél évvel ezelőtt, amikor még nem is hallottunk a koronavírusról, mit szóltunk volna egy ehhez hasonló hírhez?! „55 ezres büntetés kapott a tinédzser, aki megölelte barátnőit” – minden bizonnyal álhírt sejtettünk volna a háttérben...

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt