RETRO RÁDIÓ

Gyomorforgató: szellemi fogyatékos lányt erőszakolt meg egy afgán migráns

Gyomorforgató: szellemi fogyatékos lányt erőszakolt meg egy afgán migráns
Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 03. 25. 06:23

A svéd bíróság arra hivatkozva tagadta meg az elkövető hazatoloncolását, hogy erre semmilyen racionális okuk sincsen.

A stockholmi kerületi bíróság jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélt, de a kitoloncolását megtagadta egy 21 éves afgán migránsnak, aki megerőszakolt egy szellemi fogyatékos lányt a saját lakásában – írja a Samnytt svéd hírportál.

Az elkövető, Amir Rahimi még tavaly decemberben lépett kapcsolatba a közösségi médián keresztül a szellemi fogyatékos áldozatával. Heteken át tartó bájcsevej után a felek egy találkozót beszéltek meg az áldozat otthonában.

A rendőrségi vizsgálat szerint Rahimi azzal feltett szándékkel ment lány otthonába január 15-én, hogy megerőszakolja őt. Érkezése után szinte azonnal a földre szorította a lányt, akiről később egy pszichológiai vizsgálat megállapította, hogy nincsen tisztában az olyan fogalmakkal, mint a „szex” és a „közösülés”, ezért a rajta elkövetett bűncselekmény súlyát sem volt képes felfogni.

Másnap az áldozat édesanyja arra lett figyelmes, hogy a lány ágya és nadrágja csurom vér, ezért elvitte őt a legközelebbi kórház baleseti sebészetére. Itt derült ki, hogy nemi erőszak áldozata lett, a hüvelynyílásának nyálkahártyája pedig keresztbe szétszakadt, amit három öltéssel kellett összevarrni.

A rendőrségi meghallgatásán az áldozat a saját szavaival elmondta, hogy Amir Rahimi előző este nemi életet élt vele, amitől fájdalmai voltak és vérezni is elkezdett, de a támadója ennek ellenére is folytatta az aktust.

Rahimit a rendőrség végül január 16-án fogta el, és még aznap este előzetes letartóztatásba helyezték nemi erőszak gyanújával. A napokban meghozott bírósági ítélet szerint 2,5 évet kell majd börtönben töltenie, de a laza svéd szabályokat ismerve a büntetésnek felénél már újra szabad ember lesz.

Az ügyészség egyébként kérelmezte a férfi visszatoloncolását a származási országába, de a bíróság ezt már tárgyalás előtt megtagadta, mondván, hogy „a kitoloncolásnak nincsenek különleges, racionális okai.”

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.