RETRO RÁDIÓ

„Nem érdemelte meg, ami vele történt ” – gyermekével a szíve alatt vesztette életét a négygyermekes édesanya

Megölte párja az édesanyát
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 02. 26. 22:40

Szakítani akart párjával a fiatal nő, mert biztonságban akarta tudni gyermekeit. A férfi brutális kegyetlenséggel bosszulta meg a válást.

Egyszerűen érthetetlen, hogyan volt képes elkövetni a négygyermekes édesanya ellen ezt a brutális szörnyűséget egy fiatal férfi. Hidegvérrel leszámolt kedvesével, amiért az szakítani akart vele.

A 23 éves Katara Bray halála napján tudta meg, hogy várandós negyedik gyermekével. Éppen autójával a Pittsburghi Lawrencevilleben hajtott, amikor közölte párjával, James Brownal (24), hogy nem szeretné, ha gyermeke apja lenne.

Az életével fizetett a nő, hogy biztonságban akarta tudni gyermekeit
Fotó: Pennsylvania rendőrség

Ekkor a férfi agyát teljesen elöntötte a düh, elővette fegyverét és agyonlőtte az édesanyát vezetés közben, majd kiugrott a kocsiból. A jármű végül egy oszlopnak csapódva állt meg. Néhány szemtanú látta, amint a férfi azonnal elmenekült a helyszínről.

A jármű belsejében a nyomozók megtalálták Brown ujjlenyomatát az utasoldali ajtón, sőt még az ott felejtett kórházi papírjait és mobiltelefonját is. A nyomok alapján az is egyértelmű, hogy a lövés nem kívülről érkezett.

Nem menekülhetett az igazságszolgáltatás elől a négygyermekes édesanya gyilkosa

„Nagyszerű anya volt, nagyszerű lány és nagyszerű nővér. Egyáltalán nem érdemelte meg, ami vele történt. Szívszorító” – mondta az elhunyt nő egyik barátja.

Brownt végül kábítószerfogyasztás közben érték tetten a hatóságok és azonnal letartóztatták. A férfi ellen vádat emeltek és jelenleg börtönben várja a tárgyalását – írja a Crime Online.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.