Létrehozva: 2021.02.15.

Húsba maró támadás: ezért öntött savat az afgán menedékkérő a modell arcára

Az áldozat arcát a Lausanne-i Egyetemi Kórház legkiválóbb szakemberi próbálják megmenteni.

Szerző Gaál József

A Berntől 50 kilométerre nyugatra, a francia határ közelében található Neuchâtelben a svájci rendőrök őrizetbe vettek egy afgán menedékkérőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy maró savval arcon öntött egy fiatal lányt, feltehetően féltékenységből – írja a svájci Blick internetes kiadása.

A bestiális bűncselekmény múlt hét csütörtökön, reggel 7 órakor történt. A fiatal áldozat, a 24 éves Elise T. épp az autójába szeretett volna beszállni a társasháza mélygarázsában, amikor az afgán migráns rátámadt és egy savval teli flakon tartalmát az arcába locsolta.

Egy, éppen a garázsban tartózkodó szomszéd már csak a hangos segélykiáltásokra figyelt fel. Elise sokkos állapotban, a földön fetrengett, amikor rátalált a házbéli, aki először bő vízzel leöblítette a nő arcát, majd riasztotta a mentőket.

A neuchâteli kantoni rendőrség tájékoztatása szerint az áldozatot először a neuchâteli kórházba, majd a Lausanne-i Egyetemi Kórházba szállították. Az utóbbi helyszínen vélhetően plasztikai műtétek segítségével megpróbálják megmenteni, ami megmaradt arcából. Úgy tudni, hogy Elise nincs életveszélyben, de nem hivatalos források szerint az egyik szemére megvakult.

A savval arcon öntött 24 éves Elise T. (Forrás: Facebook)

„Elise egy csodálatos ember. Kedves lány, nagyon csinos. Néhány évvel ezelőtt egy szépségversenyen vett részt Nyugat-Svájcban. Félelmetes, ami történt. Mindannyian meg vagyunk döbbenve

– fogalmazott a lány egyik szomszédja a Le Matin című svájci hírportálnak.

A bűncselekmény helyszínéről elmenekülő afgán menedékkérőt 3 órával a támadás után tartóztatták le a rendőrök. Zsebre tett kézzel sétált az utcán, amikor rátaláltak.

A hatóságok egyelőre nem adtak részletes tájékoztatást a támadás indítékairól, de egyes feltételezések szerint féltékenység, esetleg egy visszautasított randi állhat a háttérben.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Zelenszkij terve: így akarja kirobbantani a harmadik világháborút

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

vg.hu

Már csak a csoda segíthet: Varga Mihály rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal – lehetett sejteni, hogy ez lesz

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

mandiner.hu

Spanyolország döntött: fokozza a nyomást Magyarországon

origo.hu

Megdöbbentő változás: így néz ki hatalmas fogyása után Király Viktor

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Megvan Dárdai utódja a Herthánál, teljes a káosz Berlinben

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve