Létrehozva: 2021.01.28.

Több mint 100 iszlamistával végzett a francia hadsereg egy átfogó akcióban

Úgy tudni, hogy a franciáknak emberveszteség nélkül sikerült véghezvinni a 18 napon át tartó afrikai hadműveletet.

Florence Parly francia védelmi miniszter egy kedd este tartott sajtótájékoztatón bejelentette, hogy több mint 100 radikális iszlamistával végeztek januárban egy átfogó hadművelet során Mali középső részén – írja a France 24 francia állami televíziós hírcsatorna internetes kiadása.

A hadsereg közleménye szerint „száz terroristát semlegesítettek, mintegy húszat túszul ejtettek, és több motorkerékpárt, valamint harcászati felszerelést lefoglaltak” a „Napfogyatkozás” (Éclipse) hadművelet során, melyet a mali hadsereg és a francia csapatok közösen vittek véghez január 2. és 20. között a folyamatban lévő Barkhane művelet részeként.

A 18 napon át tartó hadművelet során a koalíciós csapatok több terroristasejtet is felszámoltak a Mali középső részén található Douentza-Hombori-Boulkessi szektorban, ahol legalább három al-Kaidához kapcsolódó dzsihadista szervezet „központja” található.

Malit jelenleg a világ egyik legveszélyesebb országaként tartják számon. A nyugat-afrikai állam északi és keleti részén iszlamista és más lázadó csoportok államcsínyt hajtottak végre 2012-ben, amire válaszul Franciaország csapatokat küldött a helyszínre, hogy megakadályozzák a megerősödött dzsihadista csoportosulások térnyerését.

Párizs 2014 óta mintegy 5100 katonát küldött a Száhel-övezet öt országába az úgynevezett Barkhane hadművelet keretében, hogy megtisztítsa a térséget az itt tevékenykedő dzsihadistáktól. Jelenleg ez Franciaország legnagyobb tengerentúli katonai missziója.

Január első napjaiban pokolgépes merényletben meghalt két francia katona Mali keleti részén, egy társuk pedig megsebesült.

A közlemény szerint a katonák Ménaka térségben teljesítettek szolgálatot, amikor a merénylet történt. A régióban több iszlamista csoport is aktív, néhány közülük az al-Kaidának vagy az Iszlám Állam terrorszervezetnek esküdött hűséget. Emmanuel Macron francia államfő részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, méltatta a katonák bátorságát, és megerősítette, hogy Franciaország elkötelezett a terrorizmus elleni harc iránt a térségben. Három francia katona halt meg hasonló támadásban az afrikai ország déli részén lévő Hombori térségében, ugyancsak szolgálat közben. A terroristák internetes kommunikációját nyomon követő, SITE amerikai hírszerzési csoport tájékoztatása szerint a Homboriban elkövetett támadásért az al-Kaida terrorszervezet észak-afrikai szárnya, az Iszlám Magreb al-Kaidája (AQIM) jelentkezett.
Maliban a francia hadsereg több ezer katonája állomásozik, a Barkhane hadműveletben harcolnak az ott tevékenykedő terrorcsoportok ellen. Az ország északi részét egy francia vezetésű katonai művelet segítségével sikerült megtisztítani a térség felett ellenőrzést gyakorló iszlamista lázadóktól 2013-ban. A szélsőségesek a sivatagban bujkálva újraszerveződtek, és gyakran támadják a mali hadsereget és szövetségeseit. A megölt két katonával 49-re nőtt a 2013 óta Maliban meghalt francia katonák száma.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A világ legjobb focistájának totális csődje és egy nagyképű 11-es végezte ki a Manchester Cityt

origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

Követelőző fekete migránsokkal telt meg a híres New York-i City Hall Park

ripost.hu

Stana Alexandra a szerelmi életéről vallott, mindenkit meglepett

hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő

KÜLFÖLD

Kegyetlen döntést kellett meghoznia a kismamának: a saját élete vagy születendő gyermeke a fontosabb?