tóth gabi
Szigorú országos karantént vezetnek be Portugáliában péntektől a koronavírussal fertőzött emberek számának hirtelen emelkedése miatt – jelentette be António Costa portugál miniszterelnök szerdán késő este az RTP közszolgálati televízió műsorában.
A szigorított karantén nagyban hasonlít ahhoz, mint amit a délnyugat-európai országban vezettek be a járvány kitörésének kezdete idején.
Az emberek péntektől csak élelmiszervásárlás és munkavégzés céljából, illetve egészségügyi indokokból hagyhatják el otthonaikat.
Costa szerint az intézkedés egyelőre egy hónapig lesz érvényben, ugyanakkor 15 nap múlva felülvizsgálhatják.
„Ne gondoljanak a kivételekre, hanem az egyszerű főszabályra, mindannyiunknak otthon kell maradni” – hangoztatta Costa.
A miniszterelnök szerint a vírus első hulláma idején bevezetett karanténnal szemben az iskolák most nyitva tarthatnak. Az embereknek viszont lehetőség szerint távmunkában kell dolgozniuk.
A kormányfő kiemelte, hogy a labdarúgó-mérkőzések is folytatódhatnak, igaz, nézők nélkül.
A nem létszükségleti cikkeket árusító üzleteknek viszont be kell zárniuk.
„Veszélyes időket élünk, de növekvő reménnyel” – mondta Costa egyrészt a fertőzöttek nagy számára, másrészt az oltókampány megindulására utalva.
Portugáliában november 9. óta van érvényben egészségügyi veszélyhelyzet, de a karácsonyi ünnepekre enyhítettek a korlátozásokon, majd az év végére ismét szigorítottak. A veszélyhelyzetet a parlament január végéig elsöprő többséggel meghosszabbította. A mintegy tízmillió lakosú délnyugat-európai országban az utóbbi 24 órában 10 566 új fertőzöttet azonosítottak. A Publico helyi hírlap szerint ez újabb szomorú rekord. Portugáliában eddig 507 108 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 8236-an elhunytak a kórban. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) legutóbbi adatai szerint az elmúlt két hétben 100 ezer lakosra átlagosan 517 újabb eset jutott Portugáliában.