RETRO RÁDIÓ

Nemsokára elkészülhet az egy dózisos koronavírus-vakcina

Nemsokára elkészülhet az egy dózisos koronavírus-vakcina
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2021. 01. 11. 17:30

A jelenleg jóváhagyott vakcinák a második oltás után nyújtanak teljes védelmet. Bár ez hamarosan megváltozhat.

Jelenleg szinte az összes, nyugaton jóváhagyott koronavírus-vakcina csak két dózis után nyújt védettséget.

Ám a Johnson & Johnson várhatóan január végéig benyújtja az egydózisú koronavírus-vakcina késői stádiumának vizsgálati eredményeit. Ha bebizonyosodik az oltóanyag biztonsága és hatékonysága a vállalat elkezdheti a tömeggyártást. Az elsődleges tervek szerint egy milliárd adag leadását szeretnék megvalósítani az év végéig.

Fotó: Shutterstock

Az oltást a Janssen Pharmaceutica fejlesztette, a vállalat belga leánycége, hasonló metódussal, mint az Oxford-Astrazeneca vakcinája, vagyis ehhez a vakcinához sem MRNS-technológiát használtak – írja a CNBC.

Ha minden jól alakul és ezt a vakcinát is elkezdik majd használni a koronavírus elleni küzdelem során, az jelentősen megkönnyíti az emberek immunizálását.

A J&J december 17-én fejezte be a 45 ezer résztvevős harmadik fázisú klinikai vizsgálatát. A vizsgálatok előzetes adatai várhatóan január végén lesznek elérhetők.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.