Az otthon sajnálatát fejezte ki, szerintük ez csak egyszeri eset volt.
Családjával közölték az idős nő halálhírét, de később kiderült, hogy hatalmas félreértés történt.
85 éves rokonuk meghalt koronavírusban, másnap pedig már el is temették – erről értesítette egy spanyol idősotthon a nő családját.

A nő azonban kilenc nappal az állítólagos temetése után, amelyre a családja nem mehetett el a járványügyi szabályok miatt, megjelent az otthonban, ahol egyébként a férjét is gondozzák. A férfi azt mondta, hogy el sem hiszi, hogy ez történt, miután napokig sírt felesége halála miatt – írja
Az otthont működtető alapítvány szerint adminisztrációs hiba történt, amikor december végén azokat a lakókat, akiknek pozitív lett a koronavírustesztjük, átszállították egy másik otthonba kezelésre. A nő szobájához ugyanis papíron egy másik beteget is regisztráltak, vele keverték össze, ezért közölték tévesen halálhírét.
Ripost hírek








