Létrehozva: 2021.01.08.

Életveszélyben az emberek, kiüríthetnek egy egész várost a horvát földrengés miatt

A földrengés sújtotta Petrinja polgármestere számolt be a jelenlegi helyzetről.

Petrinja és Sziszek városát sújtják leginkább a rengések, a közelükben történt katasztrófának már 7 halálos áldozata és 28 sérültje van eddig. Az utórengések pedig folyamatosak. Szerda este 5,3-as erősségű rengés rázta meg a területet, amit még Magyarországon is lehetett érzékelni.

„Szerdán újabb földrengés rázta meg Horvátországot, és elképzelhető, hogy Petrinja városát teljesen ki kell üríteni” – nyilatkozta a város polgármester, Darinko Dumbović.

A Richter-skála szerinti 6,3-as földrengés rázta meg kedden kora délután Horvátországot.
Fotó: Reuters

Szerinte szerencse, hogy a rengés este, sötétedés után következett be, mert abban az időszakban kevesebben vannak az utcákon. Ellenkező esetben, ha nappal történt volna, akkor akár újabb tragédiák is történhettek volna, hiszen sokan dolgoznak a romok eltakarításán is.

Dumbović azt mondta, hogy tudja, hogy a petrinjai emberek az otthonuk, városuk szeretete miatt maradtak a romba dőlt településen, de felhívta a figyelmet arra, hogy minden ember veszélyben van, és a belvárost el kell hagyni – írta a vg.hu.

December vége óta pedig folyamatosan mozog a föld az országban, múlt hétfőn és kedden két erősebb, 5,2-es, illetve 6,4-es erősségű földrengés rázta meg Közép-Horvátországot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Max Verstappen olyat érhet el, mint még soha - az F1-es időmérő élőben

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl