RETRO RÁDIÓ

Búvárok bukkantak a lezuhant indonéz utasszállító roncsaira

Búvárok bukkantak a lezuhant indonéz utasszállító roncsaira
SZBD
Szerző
SZBD
Létrehozva2021. 01. 10. 08:57

Vasárnap rábukkantak a szombaton lezuhant indonéz utasszállító repülőgép roncsaira – közölték a helyi hatóságok.

A repülőgépen 62-en tartózkodtak, senki sem élte túl a szerencsétlenséget. Az indonéziai fegyveres erők parancsnoka, Hadi Tjahjanto azt mondta, hogy a helyszínen a búvárok a repülőgép egyes darabjait, mentőmellényeket találtak, illetve a roncson felfedezték a gép regisztrációs számát.

A területen jók a látási viszonyok, ami segített a gép azonosításában – tette hozzá a nyilatkozó.

A hadsereg hadihajókat és helikoptereket vezényelt a térségbe – írta meg az MTI. A Sriwijawa légitársaság járata Jakartából a borneói Pontianakba indult. A gép a startot követően nem sokkal tűnt el az irányítók radarjáról.

A járatokat követő Flightradar24 nevű svéd internetes portál szerint a gép az indulás után négy perccel hirtelen vesztett sebességéből és repülési magasságából. A járat indulását korábban 30 perccel késleltették a térségbeli rossz időjárási körülmények miatt.

Két éven belül ez volt a második légi szerencsétlenség Indonéziában.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.