RETRO RÁDIÓ

Belgium: szír migránsok kivégezték az egyik rokonukat, mert az „európai életformát” követte

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2021. 01. 08. 08:23

Minden jel arra utal, hogy a 28 éves Ahlam Younannak azért kellett meghalnia, mert szakított a muszlim szokásokkal, hagyományokkal.

Vasárnap késő délután vérbe fagyva, egy golyóval a fejében találtak rá a liégei lakásában Ahlam Younan szír bevándorló holtestére. A 28 éves nő kezei hátulról össze voltak kötözve, és bántalmazásból fakadó külsérelmi nyomok borították a testét.

A belga ügyészség álláspontja szerint családon belüli leszámolás állhat az ügy hátterében. Az áldozat bűne vélhetően az volt, hogy az európai életformát követte a muszlim helyett - írja a La Libre Belgique internetes kiadása.

Az áldozat holttestét a nővére fedezte fel, aki napokig sikertelenül próbálta elérni testvérét telefonon, ezért meglátogatta. A lány azonnal riasztotta a hatóságokat.

A helyszínre érkező rendőrök az áldozat holteste mellett megtalálták a gyilkos fegyvert, amit vélhetően szándékosan hagyott hátra az elkövető. A nyomozók szerint egy előre eltervezett, rajtaütés-szerű kivégzés történhetett, mivel az áldozat lakásából nem tűnt el semmilyen értéktárgy.

Az Actu17 című bűnügyi információs hírportál arról számolt be, hogy a belga ügyészség szerint családon belüli leszámolás állhat a háttérben. A nőt vélhetően az egyik rokona végezte ki, mert az „európai életformát” követte, és teljesen szakított a muszlim hagyományokkal, szokásokkal. A vádhatóságoknak elvileg bizonyítékai vannak arról, hogy Younan többször is vitás helyzetbe került az „életvitele” miatt a rokonaival, sőt, a fiútestvérei halálosan meg is fenyegették emiatt.

A rendőrség kiemelten kezeli az esetet, de egyelőre még senkit sem tartóztatott le a hidegvérrel elkövetett gyilkossággal kapcsolatban. A lány rokonainak egy jelentős részét már kihallgatták. Fontos azonban megjegyezni, hogy a családtagok közül többen is a környező országokban élnek, így nem kizárt, hogy a gyilkos külföldre szökött.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.