1 éve

200 ezret fizetnének Nagy-Britanniában azoknak, akik elkapták a koronavírust

Az 500 fontot a tervek szerint minden fertőzöttnek kifizetnék. A kormány ezzel ösztönözné az embereket, hogy a koronavírusos betegek otthon maradjanak.

A brit sajtó beszámolója szerint minden covidos beteg 200 ezer forintnak megfelelő fontot kaphat Nagy-Britanniában. A kiszivárgott információk szerint ez a szigetország egészségügyi minisztériumának a javaslata. A Guardian cikke szerint az állhat a háttérben, hogy a koronavírusra jellemző tüneteket észlelők csupán 17 százaléka tesztelteti magát az Egyesült Királyságban. Az igazoltan fertőzöttek közül pedig csak minden negyedik ember izolálja el magát a kötelezően előírt tíz napra.

Az 500 fonttal ösztönöznék a fertőzötteket, hogy maradjanak otthon.

Ez azzal magyarázható, hogy az emberek attól félnek, hogy elveszíthetik a munkájukat, ha karanténba vonulnak.

Nagy-Britanniában van világ szinten az egyik legnagyobb fertőzöttségi arány. Naponta több tízezer megbetegedést jelentenek a hatóságok. Mindezt pedig annak ellenére, hogy szigorú lezárások vannak az országban.

A világban 97 476 740-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 2 088 799-re a halálos áldozatok és 53 699 726-ra a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem péntek reggeli adatai szerint. Egy nappal korábban 96 841 621 fertőzöttet tartottak nyilván, 2 074 467 volt a halálos áldozatok és 53 347 116 a gyógyultak száma. A fertőzés 191 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol már 24 626 884-en fertőződtek meg, és 410 102-en haltak meg a kórban. Indiában 10 610 883 fertőzöttet, 152 869 halálos áldozatot és 10 265 706 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 8 697 368 fertőzöttről, 214 147 halálos áldozatról és 7 673 092 gyógyultról tudni. Oroszországban 3 616 680-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 66 810-re, a gyógyultaké pedig 3 021 861-re emelkedett. Az Egyesült Királyságban 3 553 773 a fertőzöttek száma, és 94 765-en haltak meg a betegségben. Franciaországban 3 046 371 fertőzöttet, 72 139 halálos áldozatot és 220 650 gyógyultat tartanak számon. Spanyolországban 2 456 675 fertőzöttet és 55 041 halálos áldozatot regisztráltak. Olaszországban 2 428 221 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 84 202-re nőtt, és 1 827 451-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Törökországban 2 412 505 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma 24 640, a gyógyultaké 2 290 032. Németországban 2 108 895 a fertőzöttek száma, 50 381 a halottaké, 1 782 548-an meggyógyultak. Kolumbiában 1 972 345 fertőzöttet és 50 187 halálos áldozatot tartanak nyilván. Argentínában 1 843 077 a fertőzöttek és 46 355 a halottak száma. Mexikóban 1 688 944 az igazolt vírusbetegek és 144 371 a halálos áldozatok száma. Lengyelországban 1 457 755 fertőzöttet regisztráltak, 34 561-en meghaltak és 1 215 732-en felépültek a kórból. A Dél-afrikai Köztársaságban 1 380 807 fertőzöttet vettek nyilvántartásba, 39 501-en meghaltak, 1 183 443-an pedig felgyógyultak. Iránban 1 354 520 fertőzöttet, 57 150 halálesetet és 1 144 549 gyógyultat tartanak számon. Ukrajnában 1 216 780 fertőzöttet, 22 521 halálesetet és 947 087 gyógyultat tartanak nyilván. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 98 544 fertőzéses esetet tartottak nyilván, valamint 4801 halálos áldozatot és 91 382 gyógyultat.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Két baleset is történt az M0-son, hatalmas a dugó

origo.hu

Donald Trump: Putyin úgy játszadozik Joe Bidennel, hogy azt nézni is rossz

borsonline.hu

Fülledt erotika a Szigeten: kivillanó mellek, csillámba fojtott testek

mandiner.hu

Macron spórolásra szólított fel, miközben a tengerben jetskizett

ripost.hu

Ez a három csillagjegy a legnagyobb pletykafészek, vigyázz, mit árulsz el magadról

astronet.hu

Új fejezetet nyithatunk az életünkben ezen a héten az asztrológus szerint

vg.hu

Acélcsarnokpiac: erős év, bizonytalan kilátások (X)

origo.hu

Exkluzív dokumentumfilm sorozatot forgatott Szalai Attiláról a BioTechUSA (x)

ripost.hu

"Rettentően sajnáljuk" - Hiába várja a közönség, nem lép fel Majka

ripost.hu

Jogi lépéseket tervez Suzy - törölték az oldalát

További cikkek

KÜLFÖLD

Megrázó felvételek érkeztek a horvátországi buszkatasztrófa helyszínéről

KÜLFÖLD

Receptet adott a győzelemre Orbán Viktor Amerikában

KÜLFÖLD

Rendőrök közé hajtott terepjárójával egy dzsihadista édesanyja Ausztriában

KÜLFÖLD

Putyin szerint egyszer már majdnem sikerült békét kötni Ukrajnával

KÜLFÖLD

Megszületett a döntés: Harry herceg és Meghan visszatérnek Nagy-Britanniába

KÜLFÖLD

Kiderült, hogy ki az a szerencsés, aki két hónapon belül két főnyereményt söpört be a lottón

KÜLFÖLD

Dráma Milánóban: magyar családanyát rabolt el az albán maffia

KÜLFÖLD

Horror a levegőben: robbantással fenyegetőzött egy terrorista az utasszállítón