Létrehozva: 2020.12.17.

Görögország: egy pakisztáni migráns drogoztatott és szexrabszolgaként tartott két tinilányt

A helyi sajtó a „horror”, a „sokk” és a „gyomorforgató” szavakkal jellemezte a bűncselekményt.

A görög rendőrség őrizetbe vett Athén belvárosában egy pakisztáni bevándorlót, aki a gyanú szerint a lakásán tartott fogva két tinilányt, akiket kábítószerrel „itatott” és rendszeresen megerőszakolt – írja a Proto Thema görög hírportál.

A sajtó beszámolóiból nem derül ki, hogy a lányok mennyi ideje raboskodtak a pakisztáni bevándorlónál, és hogy milyen viszonyban álltak vele.

Az viszont biztos, hogy a 16 és 17 éves áldozatnak szombat éjjel, kicsivel éjfél előtt sikerült megszöknie az Akropolisz melletti Thiseio nevű városnegyedben található „pokollakásból”. A szabadulásuk után a lányok szakadt ruhákban segítségérért kiáltva futottak az utcára. A fogva tartójuk félmeztelenül üldözte őket. A lányok már majdnem 10 perce menekültek, amikor egy kijárási korlátozásokat felügyelő járőrbe botlottak. A rendőr gondolkodás nélkül földre vitte és megbilincselte a pakisztáni migránst.

A két áldozat elmondta, hogy a férfi fogva tartotta, droggal itatta, és többször megerőszakolta őket. Ha pedig nem engedelmeskedtek neki, akkor megverte, vagy gyilkossággal fenyegette meg őket.

A pakisztáni férfi lakásán a görög rendőrség különleges egysége, a Bűnmegelőzési és Felszámolási (OPKE) tartott házkutatást, mely során 49 csomag szárított kannabiszt, 40 darab vényköteles erős nyugtatótablettát és pár gramm heroint foglaltak le.

Azt nem tudni, hogy az előzetes letartóztatásban lévő migráns illegálisan tartózkodott-e az országban. Vádemelés még nem történt az esettel kapcsolatban, de valószínűleg kitoloncolás vár az elkövetőre az ügy végén.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ezt mondta Jürgen Klopp a Liverpool kudarca után

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők